Tudjuk-e kik voltak azok, akik Magyarország részéről aláírták a trianoni békeszerződést? Honnan jöttek, és utóbb mi lett a sorsuk?

Tudjuk-e kik voltak azok, akik Magyarország részéről aláírták a trianoni békeszerződést? Honnan jöttek, és utóbb mi lett a sorsuk?

Most van 92 éve annak, hogy a versailles-i Trianon kastélyban a magyar kormány delegáltjai aláírták a történelmi Magyarország feldarabolását szentesítő trianoni diktátumot. Kik voltak ők, akik kézjegyükkel ellátták a dokumentumot?

A Vincentblog most — a sokszor lejáratott történelmi rigmusok és lózungok helyett — bemutatja azokat, akik részt vettek az alig negyedórás ceremónián. Bűnösökről, bűnbakokról, felelősökről és következményekről sokan és sokfélét írtak már. Most nézzük azokat, akik akkor és ott voltak azon a sötét órán, tollal a kezükben...

Horthy Miklós 1919 augusztusában a Szövetséges Katonai Misszió engedélyével  bevonult Magyarországra. Novemberben érte el Budapestet. A következő év március 1-én a Nemzetgyűlés az 1920. évi II. törvénycikkben Magyarország kormányzójává választotta.

Horthy két héttel ezután kormányfővé nevezte ki Simonyi-Semadam Sándorügyvéd-politikust, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának vezetőjét.

A békeszerződést e kormány két, sokszor politikailag súlytalannak (???) minősített tagja írta alá. Kik voltak ők?

Benárd Ágost

1880-ban született Budapesten. Orvos volt. Az első világégés során ötven (!) hónapot töltött frontszolgálatban. A háborúból visszatérve lépett politikai pályára.

Az ehhez szükséges népszerűséghez az ismertséget és a kezdő lökést budai orvosi tevékenysége adta. Keresztényszocialista politikusként szenvedélyesen bírálta a Károlyi-kormányzatot. Az őszirózsás forradalom bukásával, majd a Tanácsköztársaság kikiáltása után többször is tettek kísérletet a letartóztatására, de sikerült Ausztriába szöknie, és ott folytatta a szervezkedést. Távollétében halálra ítélték.

Kun Béláék bukása után a Munkásbiztosító átszervezését kapta feladatul. Politikai tisztogatásba kezdett, hogy a szervezetből eltávolítsa a bolsevik tisztviselőket (a Munkásbiztosító tagja volt az 1920-ban kivégzett Lévai Oszkár).

Pályájának erről a szakaszáról később így nyilatkozott: Százával voltam kénytelen tisztviselőket elbocsátani állásukból, s jól esik az a tudat, hogy, hogy ezeknek a megtévedt embereknek a kilencvennyolc százaléka nem a mi fajunkból való volt, de abból az idegen fajtából, amelynek fiai voltak mindenütt a rombolás apostolai, és akik ránk hozták a kettős forradalom minden átkát.

1919-ben a Népjóléti Minisztérium államtitkárává nevezték ki, és ezután lett 1920 márciusában Simonyi-Semadam kormányának minisztere.

1920 júniusában eljött a pillanat, a kinevezett kormány legnagyobb próbatétele: aláírni a békeszerződést a Trianon Palotában.

Sem Horthy, sem kormányának tagjai, sem pedig a tárgyaló delegáció vezetője, gróf Apponyi Albert nem vállalta a feladatot. Erre a hálátlan szerepre kellett keresni olyan meghatalmazottat, akinek politikai karrierje ezzel nyilvánvalóan megpecsételődik.

Egyes források és visszaemlékezések szerint sorsolással, mások szerint hosszas alkudozással és jelölgetéssel találták meg a jelölteket. Benárd fiatalkorában éveket töltött Franciaországban, így — pechjére — megvolt a misszióhoz szükséges nyelvtudása is. Horthy jóváhagyta és aláírta a kinevezéseket.

Ez azon a május 31-i kormányülésen dőlhetett el, amelynek a jegyzőkönyve hiányzik. Az igazi okot csak találgatni lehet. Benárd "megbízatása" akkor dőlt el, amikor a franciák felismerték azt, amit Horthy ügyes látszatnak tartott, és aláíróként egy "igazi" minisztert követeltek. Így került Benárd Ágost népjóléti miniszter a delegáció élére.

"A felbomlott birodalom területén 1918 novemberében négy köztársaság alakult meg: a magyar, a lengyel, a csehszlovák és az osztrák. Ezek közül kettő, Csehszlovákia és Ausztria azonnal területi igényeket jelentett be a magyar köztársasággal szemben…

A győztes hatalmak jóváhagyásával a francia hadsereg által megszállt Szeged városában szervezkedő Horthy Miklós ellentengernagy, Ferenc József császár volt hadsegéde, fővezérként ellenforradalmi csapatokat szervezett, és szintén az entente jóváhagyásával, bevonult Budapestre és felváltotta a román megszállókat. 

Az ideiglenes nemzetgyűlés 1920. március elsején Horthy Miklóst kormányzóvá választotta. A királyság intézményét is visszaállították az utódállamok közül tehát Ausztria, Csehszlovákia és Lengyelország maradt, Magyarország viszont királyság lett, király nélkül. 1920. június 4-én Párizsban a magyar kormány megbízottai aláírták a Trianon-i békeszerződést…. 

Horthy Miklós a németek általi eltávolításáig (1944. október 16.) nem tudta kiheverni azt a tényt, hogy a magyar területi egységért a Vörös Hadsereg harcolt, ő maga és katonasága semmit nem tett az ország függetlenségéért, hanem a román és francia hadsereg oltalmában jutott hatalomra. Fegyverrel kizárólag a magyar kommunisták és demokraták ellen lépett fel. Ezért ennek ellensúlyozására (is) vált a magyar revizionista politika olyan harsánnyá, agresszívvé és harciassá."

Nemeskürthy István: KIS MAGYAR MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET Pannonia könyvkiadó Bp. 1992 *

Trianon aláírása után a kormány lemondott. Benárd Ágost az újonnan megalakuló kabinetben is miniszteri megbízatást kapott: Teleki Pál ugyanazt a tárcát bízta rá.

Az 1920-ban alakult Teleki-kormány (nagyításért klikk a képre)

1921. április 14-én a Teleki-kormány lemondásával ért véget miniszteri pályafutása, de képviselőként aktív közéleti szereplő maradt.

Benárd szervezte meg az I.vh után a rokkantak, sebesültek, özvegyek és árvák ellátását.

1922-ben ismét beválasztották a Nemzetgyűlésbe. 3 évvel később kivált a Wolff-pártból, majd elvesztette fővárosi mandátumát is.

Tudatosan készült arra, hogy a visszatérjen a politikai életbe. 1935-ben Gömbös Gyula felkérte kormánypárti jelöltnek, és meg is nyerte a választást Veszprémben. Ezután 4 évig újra parlamenti képviselő volt. Mandátumának utolsó évében részt vett annak az elmegyógyászati szakvéleménynek az elkészítésében, amelyben Szálasi Ferenc "Cél és követelések" című munkáját elemezték.

A későbbi nemzetvezetőre meglehetősen dehonesztáló megállapítások és nyíltan nyilasellenes nézetei miatt 1944-ben a Német Birodalomba menekült. 1968-ban, 88 évesen halt meg Budapesten.

Benárd Ágost — tiltakozása jeleként — állva írta alá a trianoni békeszerződést.

Drasche-Lázár Alfréd

1875-ben született Dorogon flamand bevándorlók gyermekeként. Családja eredetileg vászonkereskedő volt, de a Monarchiában már a szénbányászat újrateremtőiként jelentek meg. Elsősorban az Esztergom és Dorog környéki kitermelés megindításával a család megsokszorozta vagyonát. 1883-ban felvették őket a nemesi jegyzékbe.

Drasche-Lázár Alfréd  Bécsben tanult: eredetileg katonának készült. Egy baleset okán erre alkalmatlanná vált, ezután jogi tanulmányokba kezdett. Először a miniszterelnökségen helyezkedett el, majd — nem utolsósorban kiváló nyelvérzékének köszönhetően — rövidesen külügyi pályára állt.

A külügy, pénzügy és a miniszterelnökség kötelékében igen gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, a világháború alatt már miniszteri tanácsos volt. A Monarchia összeomlása után az önálló magyar külügyminisztérium megszervezésébe kapcsolódott be, a Tanácsköztársaság kitörésekor azonban Kun Béla külügyi népbiztos nem tartott igényt szolgálataira, ezért visszavonult Balatonfüredre, és ott vészelte át a vérzivataros 133 napot.

1919 szeptemberében már ismét a külügyminisztériumban dolgozott. Amikor 1920 tavaszán eldőlt, hogy a trianoni békeszerződést alá kell írni, az egyik legkézenfekvőbb választás a fegyelmezett és nyelveket beszélő, jelentős diplomáciai tapasztalattal rendelkező államtitkár volt.

Erre a kényszerű misszióra rendkívüli és meghatalmazott miniszterré nevezték ki.

Az első és második ágfalvi csata: 1921 augusztus 28-án és szeptember 8-án a később hírhedté vált Rongyos Gárda, néhány száz főből álló alakulatai, soraik között bosnyák és albán (muszlim) önkéntesekkel, fegyveres harcokban megállították a Sopron körzetébe bevonuló osztrák csendőrséget. A második csatában foglyul ejtették Burgenland kormánybiztosát is. A harci cselekményeknek körülbelül egy tucat áldozata volt. Ezek az incidensek vezettek végül a Sopron hovatartozásához vezető népszavazás kiírásához. (Az első ágfalvi csata emlékműve a soproni Károly Kilátóhoz vezető erdei út mellett található)

A békediktátum aláírása után Drasche-Lázárt semmilyen vád vagy bírálat nem érte. 1922-ig maradt a Külügyminisztérium kötelékében.

47 évesen visszavonult a politikától; tudását az üzleti életnek és a szépirodalomnak szentelte.

Novellák, regények tucatjait publikálta — nem túl nagy sikerrel. Utolsó regénye, az Amyr egyenesen lebőgés volt, aminek következtében felhagyott írói ambícióival.

Annál sikeresebb lett üzletemberként. Már 1913-ban tagja volt a Fonciere Pesti Biztosító Intézetnek, majd igazgatósági tagja a Polonia Naphta Rt.-nek.

1930-tól az IBUSZ Rt. elnöke, két évvel később a budapesti napilapok szindikátusát irányította.

1944 augusztusában elhagyta az országot a közeledő front elől. Az ausztriai Meyerhofenbe menekült, ott élte le életének utolsó 5 évét. 1949-ben, 74 éves korában halt meg.

* "A Vörös Hadsereg főparancsnoka Böhm Vilmos volt szociáldemokrata vezető, tényleges irányítója pedig vezérkari főnökként egy tehetséges és a háborúban már kitűnt vezérkari ezredes, Stromfeld Aurél lett. Vele és mellette küzdött Lakatos Géza, Werth Henrik,Sztójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Jány Gusztáv, s még vagy tucatnyian a második világháborús magyar hadsereg majdani tábornokai közül. A román támadás után a tisztek jelentkezését egyébként elő is írták."