Az egyház
Rómában a pápát nem korlátozta világi hatalom, Bizáncban viszont az egyház és az állam rendkívül szorosan fonódott össze. A nicaeai zsinat óta a császár vallási ügyekben is illetékesnek érezte magát, így a vallási és a világi hatalom összeolvadásával az állam is vallási jelleget öltött.
Elméletben a legfőbb egyházi méltóságok a patriarchák, az atyák voltak. A 7. században az arabok elfoglalták a jeruzsálemi, az antiochiai és az alexandriai patriarchátust, s így Konstantinápoly patriarchája lett a keleti egyház elsőszámú vezetője. A birodalom hitéletét nem egyedül, hanem a Hagia Sophia papságával együtt irányította. A császárságot metropoliákra, egyháztartományokra osztották, melyek élén az érsekek álltak. Alájuk tartoztak a székhelyüket a jelentősebb városokban tartó püspökök. A nagy létszámú egyszerű papság életmódjában közel állt a hívőkhöz, a templomi szertartások alkalmával azonban a liturgia (vallási szertartásrend) szabályainak megfelelő misztikus távolságba került. Különösen igaz ez a liturgia központjában álló Nagyhét – a Húsvét előtti utolsó hét – idejére.
A bizánci hagyomány felfogásában az egyház és a világi állam hasonló jellegű. Az egyház nem más, mint az ortodox igazhívők közössége. Fölötte Krisztus, a Pantokrator (Mindenható), király módjára uralkodik. Királyi udvarát apostolok és szentek alkotják, akik fölött korlátlan a hatalma.
Állam és egyház kölcsönös egymásra hatása és a merev dogmatika miatt a bizánci egyház ellenállt minden reformkísérletnek, és változatlanul érte meg a 17. századot. Igaz, nem Bizáncban, hanem a cári Oroszországban.
A bizánci egyház sajátosságai
A hosszú évszázadok nem hagyták érintetlenül a Róma és Bizánc vezette egyházat: közöttük számos, igen jelentős különbség alakult ki.
Legelőször a szertartások nyelve és rendje változott. Nyugaton megszűnt a görög, keleten pedig a latin nyelv használata. Megváltoztak a külsőségek is. Bizánc papjai hosszú szakállt viseltek, nősülhettek, nyugaton viszont tiltották ezt (cölibátus). Bizánc templomaiban a papok és a hívők elkülönültek: ikonosztáz – ikonokkal díszített fal – húzódik a szentély és a hajó közt. Ez a Krisztus sírját eltorlaszoló követ és Salamon templomának kapuját jelképezi. A szentélyben zajlik a hívő számára többnyire láthatatlan szertartás jelentős része. A bizánci liturgia bonyolult, sok misztikus elemet tartalmazó látványossággá vált, másrészt viszont megőrizte a hívő elmélyülését segítő szerepét is.
Róma és Bizánc elkülönülésének legfőbb oka egy teológiai probléma volt. A latin egyház szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, a görög szerint viszont egyedül az Atyától. Ebben a kérdésben évszázadok alatt sem közeledtek az álláspontok.
Jelentős szerepet játszott a távolodásban a képrombolási küzdelem is. III. Leó császár 730-ban váratlanul betiltotta a szentképek (ikonok) tiszteletét. E döntés hátterében is dogmatikai probléma húzódott, jelesül az a kérdés, hogy Krisztus és a szentek ábrázolásai közvetíthetik-e az isteni kegyelmet vagy sem. (Korábban már volt szó arról, hogy a bizánci felfogás szerint a szobrok bálványnak számítottak. A képrombolás tulajdonképpen ennek a nézetnek a kiterjesztése volt a szentképekre – az ikonokra.) Mint láttuk, a császárok politikai célokra használták fel a küzdelmet: megpróbálták teljesen uralmuk alá vonni az egyházat.
A római egyház azonban makacsul kitartott a képtisztelet mellett, tovább mélyítve kelet és nyugat között a szakadékot. Bár egy 787-ben tartott zsinat megállapította, hogy az isteni szférát közvetíthetik a képek, ez a két egyház megromlott viszonyán vajmi kevéssé javított. A végleges szakításra 1054-ben került sor, amikor IX. Leó pápa és Kerulariosz patriarcha kölcsönösen kiátkozta egymást. Az egyesítés a későbbiekben újra meg újra felvetődött (pl. 1274-ben és 1439-ben), ennek ellenére soha nem történt meg. Bizánc eleste után a patriarcha címét Moszkva szerezte meg. A mai napig is itt található az ortodox egyház központja, a „harmadik Róma”.
A szerzetességLegelőször a szertartások nyelve és rendje változott. Nyugaton megszűnt a görög, keleten pedig a latin nyelv használata. Megváltoztak a külsőségek is. Bizánc papjai hosszú szakállt viseltek, nősülhettek, nyugaton viszont tiltották ezt (cölibátus). Bizánc templomaiban a papok és a hívők elkülönültek: ikonosztáz – ikonokkal díszített fal – húzódik a szentély és a hajó közt. Ez a Krisztus sírját eltorlaszoló követ és Salamon templomának kapuját jelképezi. A szentélyben zajlik a hívő számára többnyire láthatatlan szertartás jelentős része. A bizánci liturgia bonyolult, sok misztikus elemet tartalmazó látványossággá vált, másrészt viszont megőrizte a hívő elmélyülését segítő szerepét is.
Róma és Bizánc elkülönülésének legfőbb oka egy teológiai probléma volt. A latin egyház szerint a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik, a görög szerint viszont egyedül az Atyától. Ebben a kérdésben évszázadok alatt sem közeledtek az álláspontok.
Jelentős szerepet játszott a távolodásban a képrombolási küzdelem is. III. Leó császár 730-ban váratlanul betiltotta a szentképek (ikonok) tiszteletét. E döntés hátterében is dogmatikai probléma húzódott, jelesül az a kérdés, hogy Krisztus és a szentek ábrázolásai közvetíthetik-e az isteni kegyelmet vagy sem. (Korábban már volt szó arról, hogy a bizánci felfogás szerint a szobrok bálványnak számítottak. A képrombolás tulajdonképpen ennek a nézetnek a kiterjesztése volt a szentképekre – az ikonokra.) Mint láttuk, a császárok politikai célokra használták fel a küzdelmet: megpróbálták teljesen uralmuk alá vonni az egyházat.
A római egyház azonban makacsul kitartott a képtisztelet mellett, tovább mélyítve kelet és nyugat között a szakadékot. Bár egy 787-ben tartott zsinat megállapította, hogy az isteni szférát közvetíthetik a képek, ez a két egyház megromlott viszonyán vajmi kevéssé javított. A végleges szakításra 1054-ben került sor, amikor IX. Leó pápa és Kerulariosz patriarcha kölcsönösen kiátkozta egymást. Az egyesítés a későbbiekben újra meg újra felvetődött (pl. 1274-ben és 1439-ben), ennek ellenére soha nem történt meg. Bizánc eleste után a patriarcha címét Moszkva szerezte meg. A mai napig is itt található az ortodox egyház központja, a „harmadik Róma”.
A szerzetesség a késő ókor legnagyobb hatású vallási mozgalma volt. Kezdetben, a 4. században a társadalomból való menekülést jelentette, melyre a példát Szent Antal szolgáltatta. Ő Egyiptom sivatagába vonult ki, hogy ott remeteéletet éljen. Az elmélkedő remeték rohamosan gyarapodó csoportjából Szent Bazileiosz (Vazul) szervezett közösséget, s ő adta az első regulát is. A bazilita szerzetesség gyorsan elterjedt még a nyugati területeken is. Szent Vazul követői a magyarországi Tihanyi-félszigeten is létrehozták közösségüket.
A 8. századra a keleti területeken felépültek az első kolostorok, ahol az elmélkedés mellett kódexmásolással, oktatással és jótékonykodással foglalkoztak a szerzetesek apátjuk vezetésével. Az Athosz-hegyen (Szent-Hegység) majd kéttucatnyi kolostorban tevékenykedtek. Hasonlóan jelentős számú kolostor található a Meteorákban is. A képrombolásig a császárok sok adománnyal támogatták a szerzetesi közösségeket. A 9. századtól, amint a képrombolási vihar elült, az uralkodók adakozókedve ismét megnövekedett.
A görög világban szerzetes bárki lehetett, aki a világi hívságokról lemondott. „Isten emberei” között megkülönböztetett szerep jutott a nyugaton ismeretlen„oszlopszentek”-nek (pl. Szent Simeon), akik egy-egy oszlopra települve az aszkézisben próbálták megtalálni a lelki békét. Gyakorta tömegek zarándokoltak hozzájuk, hogy esetleges csodatételeikben részesüljenek. Az egyik leghíresebb „oszlopszent” Antiochiai Szent Jeromos volt, aki olyan népszerűségre tett szert, hogy a gyógyulni és jövőt látni vágyók egész serege kereste fel.
A kolostori mozgalom jelentősége szinte felmérhetetlen, hisz a bizánci civilizáció szinte minden eredményét e kolostorok őrizték. Őrizték, de a nyugatiakkal ellentétben nem terjesztették, s a török hódítás után e közösségek mintegy a görög kultúra szigeteiként maradtak meg a 19. századig.
Az iszlám
Az iszlám világ bölcsője: Arábia
Az iszlám a korai középkorban létrejött legjelentősebb vallási, politikai, társadalmi mozgalom. Arábiában született, s innen indult világhódító útjára. A világ legnagyobb (2,7 millió négyzetkilométer) félszigete az európai ember számára a végtelen, forró sivatagok tikkasztó, embert próbáló világa. A félszigetnek csak kb. 1 %-a művelhető, a tengerpartok egy része és a szórványos oázisok. Előbbiek a monszun, utóbbiak a természetes vagy mesterséges források miatt. A térség legfontosabb termesztett növénye a datolya, melynek legalább száz fajtáját ismerték, legjellemzőbb állata pedig a szélsőséges éghajlatot jól tűrő teve (dromedár). A félsziget legfontosabb útvonala, a „tömjénút”, szinte kizárólag e haszonállat segítségével járható. A terület lakosságának legnagyobb része a kereskedelemből élt.
Arábia középső részén tevés-nomád beduin lakosság élt, és él ma is. Törzseik élén választott sejkek állottak, akik csak egy-egy kereskedelmi vagy hadi vállalkozásra egyesítették népeiket. Fejlettebb városi élet csupán a félsziget termékeny peremén, a legfontosabb kereskedelmi utak mellett – a Vörös-tenger partján és Ománban – bontakozott ki. A rómaiak Felix (Boldog) Arábiának nevezték ezeket az általuk jól ismert területeket. Itt élt az arab lakosság, mely a 7. században szülőföldjét bekapcsolta a világ történelmébe. Arábia északi határain ekkoriban vívta élethalálharcát az újjáéledő Bizánc és a Szaszanida Perzsia. ÉszakAfrikát, Egyiptomot, Szíriát és Kis-Ázsiát Bizánc, Mezopotámiát pedig Perzsia ellenőrizte. Ám a két birodalmat valósággal elsöpörte a 7. század elején kibontakozó iszlám.
Az arabok
Kik azok az arabok? Mohamed próféta végtelenül egyszerűen határozta meg: „Arab az, aki arabul beszél”. Arábia sémi lakosságát először egy Kr. e. 854 körül keletkezett asszír forrásban nevezik arabunak (arab). A különböző etnikumú, de közös nyelvű lakosságot e névvel illették a görögök és a rómaiak is. A közös nyelv ellenére sem alakult ki a politikai egység, még a 6. században is több „királyság” osztotta meg az arabokat. A városokat általában egyegy erősebb arab törzs tartotta kezében, ellenőrizve a környék kereskedelmét. (E városok döntő többségét nem az arabok alapították.) Történetünk ezek egyikének, a Kurais törzsnek „fővárosába”, Mekkába vezet, ugyanis e törzs tagjaként született Mohamed, aki tanításaival fél évszázad alatt Hispaniától Indiáig átformálta a lakott világot.
Mohamed (570 K.-632)
A próféta Mekkában született, abban a városban, ahol a félsziget legszentebb fétisét, a Kába kövét – egy meteoritot – őriztek, ezért a zarándokok kedvelt célpontjának számított. A korán árvaságra jutott Mohamed iskoláztatásával senki sem törődött, így írni-olvasni soha nem tanult meg. Ennek ellenére a gyermek társai közül hamar kitűnt éles eszével, őszinteségével és békés természetével. Az ifjú kezdetben tevehajcsárként dolgozott, így módja nyílt arra, hogy utazásai során megismerkedjen a környező, fejlettebb népekkel. Főként a perzsa, a zsidó és a keresztény kultúrával és vallással találkozott, s szerzett ezekről számos tapasztalatot. Később egy mekkai özvegyasszonynál lett kereskedősegéd, majd nemsokára az asszony férje. Így egy csapásra módos kereskedő lett.
Mohamed az átlagemberek életét élte mindaddig, míg negyvenéves korában látomásai nem támadtak. Hogy elmélkedjék, egy barlangba vonult vissza, s itt bekövetkezett a legfontosabb látomás. Gábriel arkangyal jelent meg előtte, és értésére adta, hogy Isten prófétájának szemelte ki. Az olvasni nem tudó Mohamednek itt jelent meg először „Isten könyvé”-nek, a Koránnak első fejezete. A sugallat hatására a próféta Mekkába ment, s megkezdte tanításainak hirdetését. Az az új típusú, törzsi alapon nyugvó vallási közösség – az umma –, amit Mohamed kialakítani szándékozott, nem mindenkinek nyerte el a tetszését. Ez ugyanis a hívők olyan lelki közösségén alapult volna, amelyben nincs helye a megkülönböztetésnek, így a vagyoninak sem. „Jaj minden gúnyolódónak, rágalmazónak. A vagyont gyűjtőknek és a sokasítóknak” – írja a Korán (104. szúra).
A prófétának az előkelők ellenállása miatt el kellett hagynia városát. A helybéliek meghívására 622-ben Jathribba költözött. Ezt az eseményt, a „hidzsrát” választották később az iszlám időszámítás kezdetének. Jathribot pedig a próféta halála után Medina an-nabinak, a „Próféta városának” nevezték el.
A Mohamed által megszervezett medinaiak évekig tartó váltakozó sikerű harcokat vívtak a mekkaiakkal, míg 630-ban a próféta vértes lovassága, a „sötét sereg” ostrom alá vette Mekkát. A várost azonban nem fegyverrel vették be. Mohamed megegyezett a mekkai előkelőkkel, s ennek értelmében megkímélte a meghódoló lakosságot. Ígéretet tett arra, hogy az Ábrahám ajándékának tekintett Kába kövének kultuszát fenntartja. A „fekete kő” kocka alakú (kaba – kocka) szentélyét kiemelt kultuszközponttá tette, s elrendelte, hogy az imák iránya ez legyen.
Monoteista vallásának központjába is helyi istenséget helyezett, Ilt, akit később Allahnak neveztek. A vallásalapító Mekka elfoglalása után két esztendővel hunyt el. Azon túl, hogy a perzsa és bizánci uralkodókhoz követet küldött, hogy vegyék fel az iszlámot, örökségének továbbviteléről, a távolabbi célokról nem végrendelkezett. Ennek néhány év múlva igen súlyos következményei lettek.
Az iszlám
A szó arab, engedelmességet, odaadást, Isten akaratában való megnyugvást jelent. Mindazok, akik elfogadják a tanítást, mozlimok, hívők, a többiek káfirok, hitetlenek. Az iszlám legfontosabb könyve a Korán, a „Szent Könyv”, amit Isten szavának tekintenek. A 114 szúrából (fejezet) álló művet Oszmán kalifa alatt állították össze a 7. században.
Az iszlám legfontosabb hittételei a következők: 1. Nincsenek istenségek, kivéve Őt, az Élőt, az Önmagában létezőt.
Ő a magasztos, a hatalmas Isten. „Lá iláhá illá lláhu”. (255. szúra)
2. Az igazhívőnek hinnie kell Isten angyalainak létezésében.
3. Isten kinyilatkoztatásait próféták által hozta az emberek tudomására. Ilyen volt Ábrahám vagy Jézus is, az utolsó próféta azonban nem más, mint Mohamed.
4. Minden prófétát tisztelni kell, hisz lényegében ugyanazt a vallást hozták el, Mohamed azonban, mint utolsó próféta, kiemelkedően fontos.
5. A mozlimoknak hinniük kell a halál utáni életben, s abban, hogy Allah a halál után ítélni fog jók és gonoszak fölött.
2. Az igazhívőnek hinnie kell Isten angyalainak létezésében.
3. Isten kinyilatkoztatásait próféták által hozta az emberek tudomására. Ilyen volt Ábrahám vagy Jézus is, az utolsó próféta azonban nem más, mint Mohamed.
4. Minden prófétát tisztelni kell, hisz lényegében ugyanazt a vallást hozták el, Mohamed azonban, mint utolsó próféta, kiemelkedően fontos.
5. A mozlimoknak hinniük kell a halál utáni életben, s abban, hogy Allah a halál után ítélni fog jók és gonoszak fölött.
A próféta a hittételeken kívül kinyilvánította az istentisztelet és az ima öt módját is. A hívő számára előírta a napi ötszöri imát, s az ehhez kapcsolódó rituális tisztálkodást. A kötelező istentisztelet napjává a pénteket tette. A holdév – a mozlim időszámítás alapja – 9. hónapján napkeltétől napnyugtáig tilos az étkezés. Ez aRamadan havi böjt, az egyik legfontosabb iszlám ünnepi időszak.
A harmadik kötelesség a kötelező alamizsna, a zakát megfizetése, mely a szegény hívők támogatására szolgál. Alapvető jelentőségű, de csak azok számára, akik a költségeit fizetni tudják, a Mekkába történő zarándoklás, a hádzs is. Láthattuk, hogy Kába tiszteletét nemcsak meghagyta, hanem tovább is erősítette a próféta.
Az utolsó kötelezettség az iszlám általános védelmezése, a dzsihád. „Harcoljatok azok ellen, akik nem hisznek Allahban...” (9. szúra) A szó – ennek ellenére – nem fegyveres harcot jelent, hanem „Isten útján teendő erőfeszítést”. A közhiedelemmel ellentétben tehát a dzsihád nem szent háború, valamely más nép megtámadása. Ezt a Korán is elutasítja, hisz „Allah nem szereti az elsőként támadókat”. Persze később az iszlámtól nem lett idegen a hit erőszakos terjesztése sem.
Az iszlám terjeszkedésének első szakasza – az Omajjádok (630-750)
Mohamed halála nem állította meg az iszlám terjeszkedését, mely a korábbi, római hódításokkal ellentétben inkább szárazföldi, mint tengeri úton történt. A kalifák – a próféta utódai – legfőbb feladatuknak a hit védelmezését és terjesztését tekintették. Omar kalifa Omar kalifa 644) alatt az iszlám harcosai meghódították Palesztinát,Egyiptomot és Szíriát. 636-ban Hérakleiosz bizánci császár döntő vereséget szenvedett tőlük, egy esztendő múltán pedig Ktésziphont, a perzsák fényes, Tigris-parti fővárosát vették be az arab hadak. A nehézkes, többnyire zsoldosokból álló bizánci és szaszanida seregek képtelenek voltak a gyors, lelkesen harcoló arab csapatoknak ellenállni. Jelentősen segítette a hódítókat, hogy Szíria és Mezopotámia lakosságának elege volt már a bizánci és perzsa adóztatásból, a hivatalnokok zaklatásaiból s a vallási türelmetlenségből. Főleg bizánci területeken fogadták gyakorta örömmel a „hódítókat”, így például Omar katonái harc nélkül szállhatták meg a belsőleg meghasonlott Alexandriát (642).
Az araboknak Arábiát kivéve nem volt érdekük, hogy a meghódítottak felvegyék vallásukat. A meghódolást általában fejváltságfizetés (haradzs) követte, cserében a lakosság megtarthatta vallását, de egyéb ügyeiben is függetlenséget élvezett. A mozlimok nem fizettek haradzsot. Az arabok a városokon belül vagy kívül katonai táborokban telepedtek le. A zsákmányból vagy adókból éltek, melyek egyötöd része a próféta családját illette. Mivel a meghódított területek jóval fejlettebbek voltak Arábiánál, a létrejövő birodalom központja fokozatosan ide tolódott át. Az első hódítások után azonban hamarosan megbomlott a vezetés egysége. Az első három kalifa közül kettő is erőszak áldozatául esett. Ali, a negyedik kalifa, Mohamed veje és unokaöccse idején kirobbant az utódjelöltek közötti háború. A próféta rokonai ugyanis képtelenek voltak rendezni az örökösödés kérdését. A küzdelemnek, melynek Ali is áldozatául esett, győztese Muávija, Szíria kormányzója lett (661-680). Ő alapította az Omajjádok dinasztiáját. A hódítások tovább folytatódtak, az arabok elfoglalták Karthágót, majd Tarik nevű vezérük nomád berber törzsekből álló seregével átkelt a Gibraltáron (Dzsebel el-Tarik -Tarik sziklája). A Hispaniába átkelt arabok 711-ben legyőzték a nyugati gótokat. Ugyanebben az évben jutottak el az Indus partjára is az iszlám hadak. A birodalom elérte terjeszkedési lehetőségeinek végső határát. 718-ban az arab hajóhad már harmadszor vette sikertelen ostrom alá Konstantinápolyt. (Görögtűzzel verték vissza.)
Nem járt nagyobb sikerrel a frankok elleni hadjárat sem, 732-ben Poitiers mellett Martell Károly mért vereséget rájuk. Európának sikerült megvédenie magát. Az arab birodalom még így is hatalmas kiterjedésű volt: az Industól a Pireneusokig értek határai. Az óriási kalifátus azonban csak látszólag volt egységes; vallási és politikai ellentétek bomlasztották. A kalifák hatalma gyakorta csak a főváros, Damaszkusz környékére korlátozódott, ezen túl azonban a hadvezérek és „kormányzók” szabadon tevékenykedhettek. Az Omajjádok mindent megtettek a birodalom egységének erősítéséért: egységes pénzt vezettek be (dirhem), és megkezdték az iszlám erőltetett terjesztését. Ennek ellenére a 7. század végére három nagy vallási-politikai irányzatjelent meg, mely véglegesen megosztotta az iszlámot.
Az iszlám irányzatai
A Koránt az iszlám mindegyik irányzata elfogadja. Mivel ennek tanításai nem terjednek ki az élet minden területére, a hiányt a Mohamedről szóló tanításokkal, ahádisszal pótolták. (Ezen eredetileg azokat a mondásokat értették, amelyek Mohamedtől származtak, de nem kerültek be a Koránba.) Kb. 600 ezer, a prófétának tulajdonított mondatból választották ki a hiteleseket. Az irányzatok szétválását az okozta, hogy mit tekintettek hitelesnek.
A szunniták
Ez az iszlám legnagyobb irányzata, ma kb. 800-900 millió híve van. Ők az Omajjádkalifák irányításával állították össze a hagyományt, a szunnát. (A szunna eredetileg a próféta azon tetteit jelentette, melyekről társai tudósítottak. Később a Mohamedről szóló hagyományokat felváltva nevezték szunnának, illetve hadisznak.) A szunniták kötelező érvényűnek tartják a hagyományoknak azt a részét is, amit a hívők közmegegyezéssel – idzsma – elfogadtak. Az idzsma okozta a szunnita irányzat rugalmasságát. A szunna nem zárult le az Omajjádok működésével, hanem az egyes közösségekben közmegegyezéssel továbbfejleszthető, alakítható volt. Ennek következtében a hagyományoknak olyan rendszere jött létre, amely megfelelt az Omajjádok érdekeinek. Így a szunna már nemcsak a közvetlenül Mohamedre vonatkozó hagyományokat tartalmazza.
A síiták
A nevük azt jelenti: „az Ali pártját követők”. Ők nem ismerték el az Omajjádok uralmát és a vezetésükkel létrehozott hagyomány, a szunna döntő részét, csak azt, amely a próféta közvetlen leszármazottaira vonatkozik. Törvényes vezetőjüknek, imámjuknak Alit, a negyedik kalifát és fiát, Huszájint tekintik. Huszájin meggyilkolásának napja (680. október 10.) a síiták gyásznapja. Legfontosabb tanításuk Mahdi – az utolsó próféta – eljöveteléről szól. Róla azt tartja a hagyomány, hogy Ali 12. leszármazottja, aki eltűnt az emberek közül, de egy napon majd újra visszatér. A síiták ma is várják a 12. imámot. A síitizmus egyik irányzata az izmaelita, mely térítéseiről lett híres. Európában gyakorta ezen a néven emlegették a mozlimokat. Ma Iránban él a legtöbb síita.
A háridzsiták Nevük jelentése: kilépők. Azt az irányzatot képviselték, amelyik nem vett részt a szunniták és a siiták harcában, hanem mindkettőtől távol tartotta magát.
Rövid összehasonlításunkból látható, hogy az iszlám egységét a szunna kérdése bomlasztotta fel. A síiták azt állítják, hogy a próféta Ali javára végrendelkezett, tehát az Omajjádok és utódaik trónbitorlók, a szunniták viszont tagadják ezt.
Az Abbászidák – az Omajjádok utódai (750-1258)
Az Omajjád kalifátust vallási és családi ellentétek bomlasztották. 750-ben a próféta családjának egyik tagja, „Véres” Abbász döntő győzelmet aratott az Omajjádok felett, majd a család tagjait meggyilkoltatta. Egyiküknek, Abd ar-Rahmannak azonban sikerült Hispaniáig menekülnie. Ott Cordoba központtal új államot hozott létre. Az Abbászidák új fővárost alapítottak a romos Babilontól nem messze: Bagdadot. Az új kalifák uralmuk vallási jellegét hangsúlyozták, a kalifátust a „világmindenség központjának” tekintették, mely ha összeomlik, akkor felborul a világ rendje.
A bagdadi kalifátus virágkorát az Ezeregyéjszaka meséiből oly jól ismert Harún arRashid, az „igaz úton járó” (786-809) alatt élte. A birodalom fényes külsőségei jórészt perzsa szokásokat tükröztek, a kalifa udvara Európa-szerte híres volt. Követeit még Nagy Károly is fogadta. Ám a későbbi kalifák, akiknek egyszerre vallási és világi vezetőknek kellett volna lenniük, nem tudták megakadályozni, hogy a világi hatalom ki ne csússzon a kezükből. Így az egyre gyakrabban került a különböző török népekből verbuvált zsoldosok és hadvezéreik kezébe. Uralmuk biztosítása érdekében ugyanis egy idő után többnyire pogány zsoldosokat fogadtak fel katonának. A kalifa lassanként már csak nevében volt az összes igazhívő vezetője. A 10. századra több új kalifátus jött létre, melyek közül a legfontosabb a síita Fatimidáké volt Egyiptomban.
A Fatimidák a próféta leányától, Ali feleségétől, Fatimétől származtatták magukat. Ugyanekkor volt hatalma csúcsán al-Manszúr kalifa Cordobai Kalifátusa. A nagy hódítások azonban Szicília megszerzésével lezárultak, s a vallási után a politikai egység is végleg megszűnt a 10. századra. Az iszlám tudomány és kultúra virágkora viszont éppen ekkor kezdődött.
Az iszlám állam (7-10. század)
A legfontosabb személy a kalifa, a próféta utóda, aki hadvezér, a legfőbb bíró és a Korán első értelmezője volt. „Isten földi árnyéka” mellett számos magas rangú hivatalnok tevékenykedett, a tartományok vezetését részben független kormányzókra bízta. Az uralkodó melletti legfontosabb szerep a vezírnek – polgári hatalom -, az emírnek – katonai vezetés – és a kádinak – bíró -jutott. Ám ez mit sem változtatott azon a tényen, hogy minden hatalom forrása a kalifa volt.
Hogy ez így is maradjon, a kalifák óvakodtak attól, hogy túl nagy hatáskört adjanak egyegy személy kezébe. Az viszont megtörtént, hogy valamely – a prófétával rokonságban lévő – család kezében összpontosult jelentős hatalom. Megesett, hogy az ilyen családot egyszerűen kiirtották.
Az alacsonyabb rangú hivatalnokok, akiket kátibnak neveztek, többnyire a helyi, nem mozlim lakosságból kerültek ki. A 10. századra egy igen bonyolult rendszer alakult ki, melyen belül az egyes hivatalokat örökölni is lehetett. Az egész birodalmat kisebb-nagyobb dívánok (hivatalok) hálózták be, melyek többnyire had- és pénzügyekkel foglalkoztak.
Az igazságszolgáltatást a kádik (bírók) testülete végezte. Élükön Harún ar-Rashid óta a „kádik kádija” állt, akinek a feladata a többiek ellenőrzése volt. A kádik tanácsadók és tanúk segítségével ítélkeztek.
A törvények alapját „Isten törvénye”, a Korán képezte. Maguk a gyakorlati előírások – seriák – úgy jöttek létre, hogy a Korán megfelelő fejezeteit értelmezték. Ezt a feladatot a törvény magyarázói, az ulemák látták el, végső soron azonban a kalifát illette az értelmezés joga. Nyilvánvaló tehát, hogy az igazságszolgáltatásban a személyes vélemény is szerepet játszott. Gyakorta megesett, hogy egy-egy ítélet meghozatalához korábban megtörtént eseteket vettek alapul, s ha ilyen nem volt, akkor hamisítottak.
A kalifa fontos erkölcsi kötelességei közé tartozott a kisemberek megvédelmezése, a jogos panaszok kivizsgálása, az úgynevezett mazálim gyakorlása.
A középkori iszlám világ nem fordult szembe olyan ellenségesen a haszonszerzéssel, mint a keresztény Európa. A próféta – maga is kereskedő – tanai egyenesen ösztönöztek a gazdálkodásra és vagyonszerzésre. E szemlélet elősegítette az iszlám iparának és mezőgazdaságának fejlődését, melyek minden téren az európai színvonal fölé kerültek. Természetesen nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy ez a civilizáció olyan területre települt rá, amely már az ókorban is fejlett volt. Ebben a gazdaságban a nomád állattenyésztés éppúgy megtalálható volt, mint az ültetvényes gazdálkodás vagy a városi kézműipar.
A mezőgazdaság
Első számú feltétele a víz, melyet az ókorból örökölt és továbbfejlesztett öntözési technikával biztosítottak. A legfejlettebb öntözőművek Irakban, Egyiptomban és Hispaniában voltak, de a jogosultak a fejletlenebb területeken is hozzájuthattak az éltető vízhez. Fő gabonaféleként búzát, árpát, kölest és cirokféléket, ipari növényként pedig lent, kendert és gyapotot termeltek. Az iszlám terjesztette el nyugaton a cukornádat, a különböző fűszereket (sáfrány, jázmin) és a nemesített virágokat (rózsa). Igen fejlett volt a zöldség- és gyümölcskertészet is. A néptáplálékként számon tartott datolya és füge termelése mellett igen magas szintre jutott a gránátalma, körte, őszibarack, citrom, később a narancs nemesítése. Sőt még a szőlőé is, mely – bár a próféta tiltotta a borivást – továbbra is (nemcsak a hitetlenek számára) fontos gyümölcs maradt.
Az állattenyésztés nem maradt a nomád vidékek jellegzetessége. Juhot, öszvért, baromfit mindenütt tartottak, de korántsem olyan mértékben, mint Európában. A táplálkozásban viszont jóval fontosabb szerepet játszott a hal, a gyümölcs és a zöldség. Néhol sertést is tartottak, de utált, tisztátalan állatnak számított.
A mezőgazdasággal foglalkozó vidék jellegzetessége volt a számtalan vízimalom, melyek gabonát őröltek, cukrot és olajat sajtoltak.
Bár – mint láttuk – elvben minden föld a kalifáé volt, mégis hamar létrejöttek a magánbirtokok. Európai értelemben vett hűbériség azonban soha nem alakult ki.
A magánbirtokok mellett léteztek alapítványi földek is, melyeket valamely nemes célra adományoztak: mecsetek, kórházak, iskolák ellátását szolgálták. A falvakban sokáig megmaradt a közös gazdálkodás, a föld kollektív megművelése. A földek döntő részét főként bérleti rendszerben, a termés bizonyos hányadáért bérlők művelték meg. Észak-Afrikában és Irakban azonban nem volt ritka az ültetvény sem, melyen többnyire rabszolgák dolgoztak.
Az iparBár – mint láttuk – elvben minden föld a kalifáé volt, mégis hamar létrejöttek a magánbirtokok. Európai értelemben vett hűbériség azonban soha nem alakult ki.
A magánbirtokok mellett léteztek alapítványi földek is, melyeket valamely nemes célra adományoztak: mecsetek, kórházak, iskolák ellátását szolgálták. A falvakban sokáig megmaradt a közös gazdálkodás, a föld kollektív megművelése. A földek döntő részét főként bérleti rendszerben, a termés bizonyos hányadáért bérlők művelték meg. Észak-Afrikában és Irakban azonban nem volt ritka az ültetvény sem, melyen többnyire rabszolgák dolgoztak.
Az iszlám iparát magas színvonal, a technikai újítások használata és a rendkívüli változatosság jellemezte. Épp ezért csak a már akkor világhírűvé vált ágazatokat említjük meg.
Szén és fa hiányában nem terjedt el általánosan, de egyes területeken magas szintre fejlődött a réz-, a vas- és a nemesfémkohászat. Így például világhírűvé vált adamaszkuszi (valójában indiai) acél, melyből a legkeresettebb fegyverek készültek. Előállítási módja féltett titok volt. A rézedények készítése, a rézművesek boltjai a tipikus mozlim bazár elengedhetetlen tartozékai voltak. Az arab fémművesség precízségét és megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint a 10. századtól megjelenő óraszerkezetek, vagy a cordobai mecset 25, ma is tökéletes bronzkapuja.
A mozlim világ jelentős exportcikkének számított a papír és a selyem, melyek készítésének módját a kínaiaktól lesték el. Sikerágazatnak számított a föníciai eredetűüvegfúvás. A velenceiek is a mozlimoktól tanulták meg az üvegkészítés titkát.
Elsősorban az építészeti igények hívták életre a bizánci és perzsa hagyományokra támaszkodó kerámia-, mázastégla- és mozaikkészítést. Egy Európában ekkor még szinte ismeretlen „iparág” is kibontakozott a 10. századra: a vegyipar. Ez elsősorban illat- és pipereszerek gyártására korlátozódott, de a kezdetleges kísérletek megvetették a kémia alapjait is. (A szó az óegyiptomi Kemetből származik, mely az országot jelentette.) Ekkoriban illatszereket szinte kizárólag az arab világ szolgáltatott Európa számára.
A kereskedelemSzén és fa hiányában nem terjedt el általánosan, de egyes területeken magas szintre fejlődött a réz-, a vas- és a nemesfémkohászat. Így például világhírűvé vált adamaszkuszi (valójában indiai) acél, melyből a legkeresettebb fegyverek készültek. Előállítási módja féltett titok volt. A rézedények készítése, a rézművesek boltjai a tipikus mozlim bazár elengedhetetlen tartozékai voltak. Az arab fémművesség precízségét és megbízhatóságát mi sem bizonyítja jobban, mint a 10. századtól megjelenő óraszerkezetek, vagy a cordobai mecset 25, ma is tökéletes bronzkapuja.
A mozlim világ jelentős exportcikkének számított a papír és a selyem, melyek készítésének módját a kínaiaktól lesték el. Sikerágazatnak számított a föníciai eredetűüvegfúvás. A velenceiek is a mozlimoktól tanulták meg az üvegkészítés titkát.
Elsősorban az építészeti igények hívták életre a bizánci és perzsa hagyományokra támaszkodó kerámia-, mázastégla- és mozaikkészítést. Egy Európában ekkor még szinte ismeretlen „iparág” is kibontakozott a 10. századra: a vegyipar. Ez elsősorban illat- és pipereszerek gyártására korlátozódott, de a kezdetleges kísérletek megvetették a kémia alapjait is. (A szó az óegyiptomi Kemetből származik, mely az országot jelentette.) Ekkoriban illatszereket szinte kizárólag az arab világ szolgáltatott Európa számára.
A kereskedelem az iszlám gazdaságának legfontosabb ágazata volt. Ez részben abból adódott, hogy a kalifátusok ellenőrizte területeken haladt át a kora középkor három legfontosabb kereskedelmi útvonala.
Az első a Kínából Szamarkandon és Bagdadon át Konstantinápolyig húzódó „selyemút” volt, melyen a selyem, a porcelán és a papír érkezett. Második az úgynevezett „volgai út” volt, mely Skandináviából a Volgán és a Fekete-tengeren át tartott Konstantinápolyig, majd innen tovább az arab világba. Ezen az úton észak prémje, méze és főleg rabszolgája áramlott dél felé. Harmadik az „indiai út” volt. Ezt tengeri utak rendszere alkotta, melyek Madagaszkárból és Ceylonból indultak, majd indiai kikötők érintésével szárazföldön folytatódtak. Erre haladt a kínai áru döntő része, emellett Hátsó-India fűszerei és drágakövei. Ellentétben a római korral, a szállítás jelentős része a szárazföldön zajlott. Az árut karavánok vitték, melyek alkalmasint több tucat teherhordó állatból álltak.
Ezeket általában élelmes vállalkozók bocsátották a kereskedők rendelkezésére.
Az utak mellett alkalmas szállások – karavánszerájok – sora épült, melyeket az utakkal és a kiváló hidakkal együtt gondosan karbantartottak.
A tengeri kereskedelmet jórészt nagytestű, vitorlás szállítóhajók, a dzsonkok (kínaiul dzsunka) bonyolították. A közlekedés fejlettségének köszönhetően eredményes – perzsa hagyományokat folytató – postaszolgálat épült ki az iszlám világban. Létezett a postai küldmények szétosztásának rendszere, s a „táviratok” továbbítása is. Ez utóbbi fényjelek vagy galambposta útján történt. Egy Tuniszból indított üzenet fényjelek segítségével három óra alatt megérkezett Alexandriába. Sőt, arra is nyílt lehetőség, hogy Konstantinápolyból Kínába levelet küldjenek.
Az iszlám világ volt a középkor leginkább városiasodott (urbanizált) területe. Az arab hódítás után nemcsak az antik városok – Damaszkusz, Cordoba – éledtek fel újra, hanem új alapításokra – pl. Kairó, Bagdad – is sor került. Hatalmas, többszázezer lakosú fővárosok is léteztek, de a jellemző a kisváros maradt. A hatalom alapja az „arab” világban évszázadokon át
– ellentétben Európával – a város volt. Bár autonómiát nem élveztek, ipari, kereskedelmi és kulturális szerepük megkülönböztetett jelentőségűvé tette őket.
Az iszlám városainak szerkezete jelentős mértékben hasonlított. A másfél millió lakosú, 27 ezer (!) mecsettel és 60 ezer közfürdővel rendelkező Bagdad fő jellegzetességei megegyeztek a vidéki kisvárosokéival. A város központja az ima és a közösségi élet legfőbb színtere, a mecset volt, de magát valamire tartó település nem létezhetett piac és megfelelő városfalak nélkül sem. A vízellátást és a csatornázást a városok többségében megoldották, a nagyobbakban pedig szakképzett személyzettel ellátott kórházak várták betegeiket. A falakon belül hivatalok, szakmák, etnikumok szerint rendeződött, alkotott „városnegyedeket” a lakosság. A városkép jellegzetességéhez tartoztak a gazdagok befelé nyíló palotái, a néha 8-10 emeletes bérházak és a zsúfolt sikátorok. Az építkezés alapanyaga többnyire a vakolattal borított tégla volt, a kapuk gyakorta bronzból, ritkábban vasból készültek.
A tengeri kereskedelmet jórészt nagytestű, vitorlás szállítóhajók, a dzsonkok (kínaiul dzsunka) bonyolították. A közlekedés fejlettségének köszönhetően eredményes – perzsa hagyományokat folytató – postaszolgálat épült ki az iszlám világban. Létezett a postai küldmények szétosztásának rendszere, s a „táviratok” továbbítása is. Ez utóbbi fényjelek vagy galambposta útján történt. Egy Tuniszból indított üzenet fényjelek segítségével három óra alatt megérkezett Alexandriába. Sőt, arra is nyílt lehetőség, hogy Konstantinápolyból Kínába levelet küldjenek.
Az iszlám világ volt a középkor leginkább városiasodott (urbanizált) területe. Az arab hódítás után nemcsak az antik városok – Damaszkusz, Cordoba – éledtek fel újra, hanem új alapításokra – pl. Kairó, Bagdad – is sor került. Hatalmas, többszázezer lakosú fővárosok is léteztek, de a jellemző a kisváros maradt. A hatalom alapja az „arab” világban évszázadokon át
– ellentétben Európával – a város volt. Bár autonómiát nem élveztek, ipari, kereskedelmi és kulturális szerepük megkülönböztetett jelentőségűvé tette őket.
Az iszlám városainak szerkezete jelentős mértékben hasonlított. A másfél millió lakosú, 27 ezer (!) mecsettel és 60 ezer közfürdővel rendelkező Bagdad fő jellegzetességei megegyeztek a vidéki kisvárosokéival. A város központja az ima és a közösségi élet legfőbb színtere, a mecset volt, de magát valamire tartó település nem létezhetett piac és megfelelő városfalak nélkül sem. A vízellátást és a csatornázást a városok többségében megoldották, a nagyobbakban pedig szakképzett személyzettel ellátott kórházak várták betegeiket. A falakon belül hivatalok, szakmák, etnikumok szerint rendeződött, alkotott „városnegyedeket” a lakosság. A városkép jellegzetességéhez tartoztak a gazdagok befelé nyíló palotái, a néha 8-10 emeletes bérházak és a zsúfolt sikátorok. Az építkezés alapanyaga többnyire a vakolattal borított tégla volt, a kapuk gyakorta bronzból, ritkábban vasból készültek.
Az iszlám kultúra és tudomány
Az iszlám kultúra rengeteg változata és forrása ellenére fő vonásait tekintve csodálatosan fejlett és egységes volt. Ez nyilvánvalóan annak következménye, hogy az iszlám az általa ellenőrzött területeken az antik kultúra és tudomány eredményeinek továbbélését biztosította. A hatalmas birodalom különböző területeinek kultúrája szabadon áramolhatott: perzsa, indiai, afrikai, egyiptomi civilizációk hatásai keveredtek a keresztény és arab civilizációval.
Az uralkodók hamar felismerték, hogy mindez az oktatáson múlik. Az alapfokú iskoláztatást viszonylag sikeresen meg is oldották. A gyermekek oktatása 7-12 éves korig tartott. Elsősorban a Koránt, az írást és az olvasást tanították. Utána következett a történelem, a grammatika, a retorika, a számtan és, a magas szintű helyesírás. A tanítási órák nem mindig jártak izgalommal, ugyanis főleg a Korán közös szavalásából álltak.
A középfokú oktatás színterei a kollégiumok, a madraszák voltak. Híresebb madraszákba messze földről sereglettek a hallgatók, a hispaniaiakba még a keresztény Európából is érkeztek érdeklődők. A 11. századra már nemzetközi tekintélynek örvendett a bagdadi, a kairói és a cordobai madrasza. Al-Mamún kalifa Bagdadban a 11. században létrehozta a „Tudományok házá”-t, mely néhány évtized alatt komoly eredményeket ért el a jog, az orvostudomány és az irodalom oktatásában.
A közoktatás fejlettségének köszönhetően az írni-olvasni tudás a nagyvárosokban, s bizonyos vidéki területeken is általános volt. Arab történetírók szerint a Cordobai Kalifátusban csaknem minden felnőtt tudott írni-olvasni. A műveltség terjesztésének legfőbb eszköze, a könyv, az Abbászida uralom alatt szinte korlátlanul állt az olvasni tudók és szeretők rendelkezésére. Magán- és közkönyvtárak egyaránt léteztek, s ez utóbbiak kölcsönöztek is. A cordobai madrasza könyvtára 600 ezer kötettel büszkélkedhetett, s az állományt több száz könyvtáros gondozta. Egyszeri, bár szomorú történet, hogy Al-Dzsáhizt, a 9. század híres könyvbúvárát és tulajdonosát éppen ráomló könyvszekrénye ölte meg. Bár ezek az adatok a kortársak közlésein, alkalmasint túlzásain vagy tévedésein alapulnak, annyi bizonyos, hogy az iszlám világban a könyv elterjedtebb volt, mint a korabeli Európában.
A jelentős mértékű könyvhasználat megkövetelte a könyvmásolás és -kereskedelem fejlesztését. Egy idő után az arab ábécé kiszorította az egyéb írásrendszereket, s kerekbetűs változata, a kufi uralkodóvá vált. Kezdetben a kéziratokat gazdagon illusztrálták, ám az illusztrációk egy idő után geometrikus mintákká – arabeszkké – egyszerűsödtek. Az emberábrázolástól vallásos iratokban egy idő után tartózkodtak, de az soha nem számított tabunak. Egyedül a próféta volt, kinek ábrázolását a kezdetektől fogva tiltották.
A könyvkészítés és -terjesztés a 11. századig folyamatosan fejlődött, ám ekkor az iszlám fanatizmus és a mongol hódítás miatt tért vesztett. A nagy könyvtárakat felszámolták, a „pogány” könyveket elégették. A hagyomány szerint, mikor a mongolok 1258-ban Bagdadot elfoglalták, annyi könyvet szórtak az Eufráteszbe, hogy a folyó kilépett medréből.
Az iszlám öröksége
Az irodalom szinte minden műfajban változatos olvasmányokat kínált. A költészet kedvelői a perzsa és török lírában, Firdauszi és Omár Khajjám műveiben gyönyörködhettek. Az előbbi a „Királyok könyvé”-ben az iszlám kor legendás hőseinek állít emléket 50 ezer disztichonban, az utóbbi pedig ma is modern verseiben énekelte meg a szerelmet, a bort, az élet mulandóságát és hiábavalóságát. Széles választékban állt rendelkezésre mese, mint például a perzsa Szindbád-történet és Seherezádé „ezer meséje”. Persze nem unatkoztak a komolyabb olvasmányok kedvelői sem, klasszikusok – Hippokratész, Eukleidész, Arkhimédész, Ptolemaiosz, Platón, Arisztotelész – fordításai nagy népszerűségre tettek szert. Ám nemcsak az antik szerzőket fordították, hanem az iszlám tudósai önállót is alkottak. Ez abból a felismerésből fakadt, hogy a tudomány fejlődik, tehát az elődök alkotásain mindig lehet valamit újítani. Európában ekkoriban még fel sem merült az, hogy a tudós a korábbi tekintélyeket megtagadhatja. Az arab filozófusok két legnagyobbját a középkori Európa egyetemein is tanították: Ibn Sziná (Avicenna, 975-1037) Arisztotelész nyomdokain haladva kísérletet tett egy új filozófiai rendszer kidolgozására, mely nem függ a vallástól. Ezt a munkát Ibn Rusd (Averroes) tetézte be a 12. század végén. Akinek a filozófia túlságosan bonyolultnak bizonyult, próbálkozhatott a kémia vagy a matematika megismerésével, esetleg elmélyedhetett Dzsajaháni vagy Ibn Fadlán kitűnő útleírásaiban vagy a számos történeti munka valamelyikében.
E rövid felsorolással érzékeltetni kívántuk az arab kultúra sokrétűségét, azzal a tudattal, hogy az ismertetést még oldalak tucatjain lehetne folytatni. Nyilvánvaló, hogy az iszlám társadalom tagjai többségének mindennapjai nem a könyvek körül forogtak, de számukra is megmaradt a szórakozás számtalan lehetősége: a kalifák által támogatott népi ünnepek, a látványos katonai parádék, a mecsetekben való csevegés, a közfürdők használata és a sport. A módosabbak pedig hódolhattak a turizmus és a vadászat örömeinek is.
Fejezetünk végén talán elmondhatjuk, hogy igaza lehetett II. Frigyes német-római császárnak (1212-1250), aki azt mondta, hogy a mozlimok a világ legboldogabb emberei. Ez a „boldogság” nemcsak a mozlimok osztályrésze volt, hanem néha még az iszlám világában élő „hitetleneké” is. Az iszlám egyes területeken és egyes korszakokban rendkívül toleráns, különféle kultúrák együttélését biztosító és fejlődésüket elősegítő rendszer volt. Az arab világ civilizációjának magas színvonala, a mindennapi élet biztonsága joggal válthatta ki az ötszáz évvel későbbi Európa csodálatát is.
SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ
A demokrácia bölcsője
Szerk.: Sarkady János (Budapest 1960)
A görög irodalom világa
Szerk.: Borzsák István (Budapest, 1966)
A görög művészet világa
Szerk.: Szilágyi János György (Budapest, 1962)
A művészet története A korai középkor
(Salvat Editores, S.A., Barcelona 1970)
A régi Róma napjai
Szerk.: Szepessy Tibor (Budapest, 1968)
A római jog világa
Szerk.: Diósdi György (Budapest, 1973)
A római művészet világa
Szerk.: Castiglione László (Budapest, 1974)
Az emberiség krónikája
Szerk.: Bodo Haremberg (Officina Nova, Budapest, é.n.)
Dióhéjban a görög művészetről
(Corvina, Budapest, 1989)
Edda Óészaki mitologikus és hősi énekek
Ford.: Tandori Dezső (Európa, Budapest, 1985)
Gazdasági élet az ókori Görögországban
Szerk.: Sarkady János (Budapest, 1970)
Irodalmi élet a régi Rómában
Szerk.: Horváth István Károly (Budapest, 1962)
Régi görög hétköznapok
Szerk.: Ritoók Zsigmond (Budapest, 1969)
Róma istenei
Szerk.: Hahn István (Budapest, 1975)
Róma utódai
Összeáll.: Mezey László (Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1986)
Római történeti chrestomathia
Szerk.: Borzsák István (Budapest, 1963)
The Dark Ages
(Thames and Hudson Limited London, 1965)
Világtörténet II. kötet
Szerk.: Sz. L. Utcsenko (Kossuth, Budapest, 1962.)
Szerk.: Sarkady János (Budapest 1960)
A görög irodalom világa
Szerk.: Borzsák István (Budapest, 1966)
A görög művészet világa
Szerk.: Szilágyi János György (Budapest, 1962)
A művészet története A korai középkor
(Salvat Editores, S.A., Barcelona 1970)
A régi Róma napjai
Szerk.: Szepessy Tibor (Budapest, 1968)
A római jog világa
Szerk.: Diósdi György (Budapest, 1973)
A római művészet világa
Szerk.: Castiglione László (Budapest, 1974)
Az emberiség krónikája
Szerk.: Bodo Haremberg (Officina Nova, Budapest, é.n.)
Dióhéjban a görög művészetről
(Corvina, Budapest, 1989)
Edda Óészaki mitologikus és hősi énekek
Ford.: Tandori Dezső (Európa, Budapest, 1985)
Gazdasági élet az ókori Görögországban
Szerk.: Sarkady János (Budapest, 1970)
Irodalmi élet a régi Rómában
Szerk.: Horváth István Károly (Budapest, 1962)
Régi görög hétköznapok
Szerk.: Ritoók Zsigmond (Budapest, 1969)
Róma istenei
Szerk.: Hahn István (Budapest, 1975)
Róma utódai
Összeáll.: Mezey László (Szépirodalmi Kiadó, Budapest, 1986)
Római történeti chrestomathia
Szerk.: Borzsák István (Budapest, 1963)
The Dark Ages
(Thames and Hudson Limited London, 1965)
Világtörténet II. kötet
Szerk.: Sz. L. Utcsenko (Kossuth, Budapest, 1962.)
Anderle Ádám:
Spanyolország története (Móra, Budapest, 1992)
Antonova – Levin:
India története (Budapest, 1981)
Ágh Attila:
Betemetett nyomok, emlékek rönkje (Budapest, 1981)
Baktay Ervin:
Spanyolország története (Móra, Budapest, 1992)
Antonova – Levin:
India története (Budapest, 1981)
Ágh Attila:
Betemetett nyomok, emlékek rönkje (Budapest, 1981)
Baktay Ervin:
India története (Budapest, é.n.)
Benke József
Az arabok története (Kossuth, Budapest, 1987)
J. Brondsted:
A vikingek (Corvina, Budapest, 1983)
M. Burrows:
A vikingek (Corvina, Budapest, 1983)
C. Cahen:
Az iszlám a kezdetektől az Oszmán Birodalom létrejöttéig
(Gondolat, Budapest, 1989)
T. Cornell – J. Matthews:
A római világ atlasza (Helikon, Budapest, 1983)
Csató Tamás – Gunst Péter – Márkus László:
Egyetemes történelmi kronológia (Tankönyvkiadó, Budapest, 1987) S. Epperlein:
Nagy Károly (Gondolat, Budapest, 1982)
P. Fitzgerald:
Az ősi Kína (Budapest, 1979)
C. Foss – P. Magdalino:
Róma és Bizánc (A múlt születése c. sorozat, Helikon, Budapest, é.n.) Gergely Jenő:
A pápaság története (Kossuth, Budapest, 1982)
Hahn István:
Istenek és népek (Budapest, 1980)
Hahn István – Maróti Egon:
Az ókor története V. A római császárság története
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1974)
Hahn István – Máté György:
Karthágó (Budapest, 1972)
Falus Róbert:
Az antik világ irodalmai (Budapest, 1976)
F. E. Halliday:
A concise history of England From Stonehenge to the Microchip
(Thames and Hudson, London, 1989)
A. H. N. Jones:
Augustus (Budapest, 1976)
Kertész István:
Számmisztika és hadtudomány Adatok a görög-perzsa háborúk döntő csatáiról
(In: História 1990/1.)
J. W. Kowalski:
Szerzetesek, egyházak, társadalom (Kossuth, Budapest, 1975)
Maróti Egon:
Az ókor története IV. A római köztársaság története
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1974)
D. Matthew:
A középkori Európa atlasza (Helikon, Budapest, 1983)
A. Mazahéri:
A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-től a 13. századig (Európa, Budapest, 1989)Benke József
Az arabok története (Kossuth, Budapest, 1987)
J. Brondsted:
A vikingek (Corvina, Budapest, 1983)
M. Burrows:
A vikingek (Corvina, Budapest, 1983)
C. Cahen:
Az iszlám a kezdetektől az Oszmán Birodalom létrejöttéig
(Gondolat, Budapest, 1989)
T. Cornell – J. Matthews:
A római világ atlasza (Helikon, Budapest, 1983)
Csató Tamás – Gunst Péter – Márkus László:
Egyetemes történelmi kronológia (Tankönyvkiadó, Budapest, 1987) S. Epperlein:
Nagy Károly (Gondolat, Budapest, 1982)
P. Fitzgerald:
Az ősi Kína (Budapest, 1979)
C. Foss – P. Magdalino:
Róma és Bizánc (A múlt születése c. sorozat, Helikon, Budapest, é.n.) Gergely Jenő:
A pápaság története (Kossuth, Budapest, 1982)
Hahn István:
Istenek és népek (Budapest, 1980)
Hahn István – Maróti Egon:
Az ókor története V. A római császárság története
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1974)
Hahn István – Máté György:
Karthágó (Budapest, 1972)
Falus Róbert:
Az antik világ irodalmai (Budapest, 1976)
F. E. Halliday:
A concise history of England From Stonehenge to the Microchip
(Thames and Hudson, London, 1989)
A. H. N. Jones:
Augustus (Budapest, 1976)
Kertész István:
Számmisztika és hadtudomány Adatok a görög-perzsa háborúk döntő csatáiról
(In: História 1990/1.)
J. W. Kowalski:
Szerzetesek, egyházak, társadalom (Kossuth, Budapest, 1975)
Maróti Egon:
Az ókor története IV. A római köztársaság története
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1974)
D. Matthew:
A középkori Európa atlasza (Helikon, Budapest, 1983)
A. Mazahéri:
Mócsy András:
Pannonia a korai császárság idején (Budapest, 1974)
Mócsy András:
Pannonia a késői császárkorban (Budapest, 1974)
Prokopios:
Titkos történet (Helikon, Budapest, é.n.)
Ph. Rawson:
Az indiai civilizáció (Budapest, 1977.)
Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György:
A görög kultúra aranykora Homérostól Nagy Sándorig
(Gondolat, Budapest, 1984)
A. Swiderkowna:
A hellenizmus kultúrája (Európa nagy korszakai, Gondolat, Budapest, 1981)
Szabó Árpád:
Periklész kora (Magvető, Budapest, 1977)
Szabó Miklós:
Hellász fénykora (Budapest, 1975)
Szádeczky-Kardos Samu:
Az ókor története III. Görög történelem (Tankönyvkiadó, Budapest, 1984.)
Szántó Konrád:
A katolikus egyház története (Ecclesia, Budapest, 1983)
Tóth István:
A rómaiak Magyarországon (Budapest, 1975)
H. Tóth Imre:
Konstantin-Cirill és Metód élete és működése (Magvető, Budapest, é.n.)
Ürögi György:
A régi Róma (Budapest, 1967)
M. Vickers:
A római világ (Budapest, é.n.)
V. Zamarovsky:
A görög csoda (Bratislava, 1980)
G. Zarnecki:
Kolostorok, szerzetesek, barátok (Corvina, Budapest, 1986)
AZ ANTIK VILÁG A Kr. e. 5. századtól a Kr. e. 3. századig...................................................................................................4 A klasszikus kor Hellászban (Kr. e. 492-338).........................................................................................................................................4 A görög-perzsa háborúk (Kr. e. 492-449).........................................................................................4 Periklész békekorszaka (Kr. e. 462-431).........................................................................................17 A peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404)...................................................................................22 A poliszrendszer válsága (Kr. e. 404-355)......................................................................................30 A klasszikus görög kultúra..............................................................................................................35 A korai köztársaság Rómában (Kr. e. 510-265)..................................................................................47 A római köztársaság államszervezete............................................................................................47A római hadsereg..............................................................................................................................50 Társadalmi küzdelmek a korai köztársaság idején......................................................................51 Róma külpolitikája............................................................................................................................53 A Római gazdaság és társadalom változásai a köztársaság korai szakaszában......................56 Kína története........................................................................................................................................57 A harcoló királyságok kora (a Kr. e. 5. századtól Kr. e. 221-IG).................................................57 A korszak filozófiai gondolkodása.................................................................................................58 India története........................................................................................................................................61 A területi egység kialakulása (a Kr. e. 6. századtól Kr. e. 321-ig)...............................................61 A buddhizmus...................................................................................................................................62 AZ ANTIK VILÁG A Kr. e. 3. századtól Kr. e. 27-ig...............................................................................................................66 Makedónia és a hellenisztikus államok Kr. e. 338-tól a római hódításig......................................66 Makedónia korai története...............................................................................................................66 II. Philipposz (Kr. E. 359-336)..........................................................................................................66 A nyugati görögség és a görög világ keleti peremvidéke a Kr. e. 4. században......................69 A hellenisztikus kor..........................................................................................................................69 A hellénizmus kultúrája...................................................................................................................81 Római hódítás a Földközi-tenger medencéjében (Kr. e. 265-146)..................................................88 Harc a Földközi-tenger nyugati medencéjéért..............................................................................88 A római hódítás a Földközi-tenger keleti medencéjében............................................................97 A harmadik pun háború (Kr. e. 149-146).......................................................................................97 A hódítások okai, a római politika a meghódított területeken...................................................98A hódítások hatása a római társadalomra.....................................................................................99 A római gazdaság átalakulása a hódító háborúk után..............................................................100 A köztársaság válságának kibontakozása.......................................................................................103 Az első szicíliai rabszolgafelkelés és a pergamoni felkelés.......................................................104 Tiberius Sempronius Gracchus reformkísérlete.........................................................................105 Caius Sempronius Gracchus tribunusi tevékenysége...............................................................106 A hadsereg válságának következményei.....................................................................................107 A polgárbáborúk kora (a Kr. e. 2. század végétől Kr. e. 31-ig).....................................................109 Oka és általános jellemzői..............................................................................................................109 Az itáliai szövetségesek háborúja.................................................................................................109 Marius és Sulla polgárháborúja és a első mithridatészi háború..............................................110 Sulla diktatúrája (Kr. e. 82-79).......................................................................................................111 Politikai helyzet Sulla után............................................................................................................112 A Spartacus-féle rabszolgafelkelés...............................................................................................113 Fellépés a kalózok ellen, L. Licinius Lucullus és Pompeius keleten........................................114 Caius Iulius Caesar pályafutásának kezdete...............................................................................115 Az első triumvirátus kora (Kr. e. 60-49).......................................................................................116 Caesar és Pompeius polgárháborúja (Kr. r. 49-46)......................................................................118 Caesar politikai tevékenysége a római állam válságának megoldására.................................120 Octavianus útja az egyeduralomhoz............................................................................................123 India története......................................................................................................................................127 A Maurja-birodalom kora (Kr. e. 321-tők Kr. e. 185-ig).............................................................127 Kína története......................................................................................................................................130 A Csin-dinasztia kora (Kr. e. 221-től 206-ig)................................................................................130 A Han-dinasztia kora (Kr. e. 206-tól Kr. u. 222-ig).....................................................................133 AZ ANTIK VILÁG Kr. e. 27-től a Kr. u. 5. századig.............................................................................................................137 A principatus.......................................................................................................................................137 Az egyeduralom kiépítése, a hatalom jellege.............................................................................137 A Iulius-Claudius-dinasztia Augustus után (Kr. u. 14-68)........................................................142 A Flaviusok (69-96).........................................................................................................................146 Az Antoniusok (96-192)..................................................................................................................148 A katonacsászárok kora (192-284).....................................................................................................153 A Római Birodalmon kívüli világ a 2-3. században...................................................................154 Septimus Severus (193-211)...........................................................................................................155A Severus-dinasztia........................................................................................................................156 A katonai anarchia (235-268) és az illír katonacsászárok (268-284).........................................157 A kereszténység kialakulása és elterjedése.....................................................................................158 Palesztina a Kr. e. 1. és a Kr. u. 1. században...............................................................................158 A „szórvány” vagy diaszpóra.......................................................................................................158 A zsidó vallás a hellenizmus korában, vallási csoportok kialakulása.....................................159 A kereszténység szent könyve: az Újszövetség..........................................................................160 Az Újszövetségen kívüli híradások Jézusról és a keresztényekről..........................................161 Mit lehet tudni Jézusról, a történelmi személyről?....................................................................162 A kereszténység legfontosabb tanai.............................................................................................162A kereszténység elterjedése...........................................................................................................163 A kereszténység és a Római Birodalom viszonya......................................................................164 A korai keresztény közösségek, az egyházszervezet kialakulása............................................165 A dominatus-kori Róma.....................................................................................................................166 A dominátus rendszerének megalapítása...................................................................................166 Constantinus (313-337)...................................................................................................................169 A 4. század második felének császárai.........................................................................................172 A népvándorlás és a Római Birodalom........................................................................................173 A Nyugatrómai Birodalom............................................................................................................174 A római kultúra és civilizáció............................................................................................................176 A római vallás fejlődése..................................................................................................................176 Mindennapi élet..............................................................................................................................180 A KORAI KÖZÉPKOR Az 5. századtól a 10. századig...............................................................................................................190 A középkori Európa létrejötte...........................................................................................................190Bevezetés..........................................................................................................................................190 A barbár államok.............................................................................................................................190 A kora középkori egyház...............................................................................................................196 A frankok..........................................................................................................................................201 Anglia a 4-11. században................................................................................................................212 Államok alakulása Európa peremén................................................................................................214 A vikingek........................................................................................................................................214 A szláv államok létrejötte...............................................................................................................221Bizánc....................................................................................................................................................225 Az első ötszáz év története (476-960)...........................................................................................225 Az ezredforduló..............................................................................................................................226 Bizánci állam és társadalom..........................................................................................................227 A császár...........................................................................................................................................227 A „második Róma”.........................................................................................................................228 A bizánci művészet.........................................................................................................................229 Az egyház.........................................................................................................................................229 Az iszlám..............................................................................................................................................231 Az iszlám világ bölcsője: Arábia...................................................................................................231 Mohamed (570 K.-632)...................................................................................................................232 Az iszlám..........................................................................................................................................232 Az iszlám terjeszkedésének első szakasza – az Omajjádok (630-750).....................................233 Az iszlám irányzatai.......................................................................................................................234 Az Abbászidák – az Omajjádok utódai (750-1258).....................................................................235 Az iszlám állam (7-10. század)......................................................................................................235 Az iszlám kultúra és tudomány....................................................................................................238 Az iszlám öröksége.........................................................................................................................239 SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ......................................................................................................240
Pannonia a korai császárság idején (Budapest, 1974)
Mócsy András:
Pannonia a késői császárkorban (Budapest, 1974)
Prokopios:
Titkos történet (Helikon, Budapest, é.n.)
Ph. Rawson:
Az indiai civilizáció (Budapest, 1977.)
Ritoók Zsigmond – Sarkady János – Szilágyi János György:
A görög kultúra aranykora Homérostól Nagy Sándorig
(Gondolat, Budapest, 1984)
A. Swiderkowna:
A hellenizmus kultúrája (Európa nagy korszakai, Gondolat, Budapest, 1981)
Szabó Árpád:
Periklész kora (Magvető, Budapest, 1977)
Szabó Miklós:
Hellász fénykora (Budapest, 1975)
Szádeczky-Kardos Samu:
Az ókor története III. Görög történelem (Tankönyvkiadó, Budapest, 1984.)
Szántó Konrád:
A katolikus egyház története (Ecclesia, Budapest, 1983)
Tóth István:
A rómaiak Magyarországon (Budapest, 1975)
H. Tóth Imre:
Konstantin-Cirill és Metód élete és működése (Magvető, Budapest, é.n.)
Ürögi György:
A régi Róma (Budapest, 1967)
M. Vickers:
A római világ (Budapest, é.n.)
V. Zamarovsky:
A görög csoda (Bratislava, 1980)
G. Zarnecki:
Kolostorok, szerzetesek, barátok (Corvina, Budapest, 1986)
AZ ANTIK VILÁG A Kr. e. 5. századtól a Kr. e. 3. századig...................................................................................................4 A klasszikus kor Hellászban (Kr. e. 492-338).........................................................................................................................................4 A görög-perzsa háborúk (Kr. e. 492-449).........................................................................................4 Periklész békekorszaka (Kr. e. 462-431).........................................................................................17 A peloponnészoszi háború (Kr. e. 431-404)...................................................................................22 A poliszrendszer válsága (Kr. e. 404-355)......................................................................................30 A klasszikus görög kultúra..............................................................................................................35 A korai köztársaság Rómában (Kr. e. 510-265)..................................................................................47 A római köztársaság államszervezete............................................................................................47A római hadsereg..............................................................................................................................50 Társadalmi küzdelmek a korai köztársaság idején......................................................................51 Róma külpolitikája............................................................................................................................53 A Római gazdaság és társadalom változásai a köztársaság korai szakaszában......................56 Kína története........................................................................................................................................57 A harcoló királyságok kora (a Kr. e. 5. századtól Kr. e. 221-IG).................................................57 A korszak filozófiai gondolkodása.................................................................................................58 India története........................................................................................................................................61 A területi egység kialakulása (a Kr. e. 6. századtól Kr. e. 321-ig)...............................................61 A buddhizmus...................................................................................................................................62 AZ ANTIK VILÁG A Kr. e. 3. századtól Kr. e. 27-ig...............................................................................................................66 Makedónia és a hellenisztikus államok Kr. e. 338-tól a római hódításig......................................66 Makedónia korai története...............................................................................................................66 II. Philipposz (Kr. E. 359-336)..........................................................................................................66 A nyugati görögség és a görög világ keleti peremvidéke a Kr. e. 4. században......................69 A hellenisztikus kor..........................................................................................................................69 A hellénizmus kultúrája...................................................................................................................81 Római hódítás a Földközi-tenger medencéjében (Kr. e. 265-146)..................................................88 Harc a Földközi-tenger nyugati medencéjéért..............................................................................88 A római hódítás a Földközi-tenger keleti medencéjében............................................................97 A harmadik pun háború (Kr. e. 149-146).......................................................................................97 A hódítások okai, a római politika a meghódított területeken...................................................98A hódítások hatása a római társadalomra.....................................................................................99 A római gazdaság átalakulása a hódító háborúk után..............................................................100 A köztársaság válságának kibontakozása.......................................................................................103 Az első szicíliai rabszolgafelkelés és a pergamoni felkelés.......................................................104 Tiberius Sempronius Gracchus reformkísérlete.........................................................................105 Caius Sempronius Gracchus tribunusi tevékenysége...............................................................106 A hadsereg válságának következményei.....................................................................................107 A polgárbáborúk kora (a Kr. e. 2. század végétől Kr. e. 31-ig).....................................................109 Oka és általános jellemzői..............................................................................................................109 Az itáliai szövetségesek háborúja.................................................................................................109 Marius és Sulla polgárháborúja és a első mithridatészi háború..............................................110 Sulla diktatúrája (Kr. e. 82-79).......................................................................................................111 Politikai helyzet Sulla után............................................................................................................112 A Spartacus-féle rabszolgafelkelés...............................................................................................113 Fellépés a kalózok ellen, L. Licinius Lucullus és Pompeius keleten........................................114 Caius Iulius Caesar pályafutásának kezdete...............................................................................115 Az első triumvirátus kora (Kr. e. 60-49).......................................................................................116 Caesar és Pompeius polgárháborúja (Kr. r. 49-46)......................................................................118 Caesar politikai tevékenysége a római állam válságának megoldására.................................120 Octavianus útja az egyeduralomhoz............................................................................................123 India története......................................................................................................................................127 A Maurja-birodalom kora (Kr. e. 321-tők Kr. e. 185-ig).............................................................127 Kína története......................................................................................................................................130 A Csin-dinasztia kora (Kr. e. 221-től 206-ig)................................................................................130 A Han-dinasztia kora (Kr. e. 206-tól Kr. u. 222-ig).....................................................................133 AZ ANTIK VILÁG Kr. e. 27-től a Kr. u. 5. századig.............................................................................................................137 A principatus.......................................................................................................................................137 Az egyeduralom kiépítése, a hatalom jellege.............................................................................137 A Iulius-Claudius-dinasztia Augustus után (Kr. u. 14-68)........................................................142 A Flaviusok (69-96).........................................................................................................................146 Az Antoniusok (96-192)..................................................................................................................148 A katonacsászárok kora (192-284).....................................................................................................153 A Római Birodalmon kívüli világ a 2-3. században...................................................................154 Septimus Severus (193-211)...........................................................................................................155A Severus-dinasztia........................................................................................................................156 A katonai anarchia (235-268) és az illír katonacsászárok (268-284).........................................157 A kereszténység kialakulása és elterjedése.....................................................................................158 Palesztina a Kr. e. 1. és a Kr. u. 1. században...............................................................................158 A „szórvány” vagy diaszpóra.......................................................................................................158 A zsidó vallás a hellenizmus korában, vallási csoportok kialakulása.....................................159 A kereszténység szent könyve: az Újszövetség..........................................................................160 Az Újszövetségen kívüli híradások Jézusról és a keresztényekről..........................................161 Mit lehet tudni Jézusról, a történelmi személyről?....................................................................162 A kereszténység legfontosabb tanai.............................................................................................162A kereszténység elterjedése...........................................................................................................163 A kereszténység és a Római Birodalom viszonya......................................................................164 A korai keresztény közösségek, az egyházszervezet kialakulása............................................165 A dominatus-kori Róma.....................................................................................................................166 A dominátus rendszerének megalapítása...................................................................................166 Constantinus (313-337)...................................................................................................................169 A 4. század második felének császárai.........................................................................................172 A népvándorlás és a Római Birodalom........................................................................................173 A Nyugatrómai Birodalom............................................................................................................174 A római kultúra és civilizáció............................................................................................................176 A római vallás fejlődése..................................................................................................................176 Mindennapi élet..............................................................................................................................180 A KORAI KÖZÉPKOR Az 5. századtól a 10. századig...............................................................................................................190 A középkori Európa létrejötte...........................................................................................................190Bevezetés..........................................................................................................................................190 A barbár államok.............................................................................................................................190 A kora középkori egyház...............................................................................................................196 A frankok..........................................................................................................................................201 Anglia a 4-11. században................................................................................................................212 Államok alakulása Európa peremén................................................................................................214 A vikingek........................................................................................................................................214 A szláv államok létrejötte...............................................................................................................221Bizánc....................................................................................................................................................225 Az első ötszáz év története (476-960)...........................................................................................225 Az ezredforduló..............................................................................................................................226 Bizánci állam és társadalom..........................................................................................................227 A császár...........................................................................................................................................227 A „második Róma”.........................................................................................................................228 A bizánci művészet.........................................................................................................................229 Az egyház.........................................................................................................................................229 Az iszlám..............................................................................................................................................231 Az iszlám világ bölcsője: Arábia...................................................................................................231 Mohamed (570 K.-632)...................................................................................................................232 Az iszlám..........................................................................................................................................232 Az iszlám terjeszkedésének első szakasza – az Omajjádok (630-750).....................................233 Az iszlám irányzatai.......................................................................................................................234 Az Abbászidák – az Omajjádok utódai (750-1258).....................................................................235 Az iszlám állam (7-10. század)......................................................................................................235 Az iszlám kultúra és tudomány....................................................................................................238 Az iszlám öröksége.........................................................................................................................239 SZAKIRODALMI TÁJÉKOZTATÓ......................................................................................................240
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése