Az Árpád-korban meg akartuk szerezni
A Galícia elnevezés a középkorral összefüggésben használatos ukrán Halics elnevezés latinos változata. A szó eredete vitatott, egyes elképzelések egy mára eltűnt, ám Európa más pontjain, például Spanyolországban is megtelepedő nép nevéből eredeztetik, mások a „csupasz hegy” szláv kifejezéssel kapcsolják össze. Galícia – és a hozzá kapcsolódó Lodoméria vagy más néven Volodimir – földrajzi kiterjedése folyamatosan változott a múltban. Az Árpád-korban Halics a történelmi Magyarországtól északkeletre elterülő szláv fejedelemség volt, ami először a kijevi ruszhoz tartozott, majd a 12. században fokozatosan önálló fejedelemséggé emelkedett, miközben folyamatos harcokat vívtak a magyar királyokkal.
A 13. század elején II. András magyar király több hadjáratot folytatott Halics ellen, uralmát azonban nem sikerült tartósan megerősítenie ezen a vidéken. A magyar királyok azonban fölvették uralkodói címeik közé Halics és Lodoméria tartományt is, amit igényként aztán egészen 1918-ig valamennyi magyar király a címei között viselt.
A magyar királyok hódítási kísérleteinek végül a tatárok érkezése vetett véget. Kijev elfoglalása után néhány évvel, 1245-ben a halicsi fejedelem kénytelen volt hűséget esküdni és adót fizetni a tatároknak. Halics ezekben az időkben első szláv származású királya, Danyilo uralkodása alatt mégis jelentős tényezővé vált a térségben. 1338-ban aztán ez is megváltozott, és a vidék a virágkorát Nagy Kázmér király uralkodása alatt élő lengyel államhoz került hosszú évszázadokra.
Ide-oda csatolták
A lengyel állam a 18. századra annyira meggyengült, hogy a környező három nagyhatalom, Poroszország, Oroszország és a Habsburg-monarchia fölosztotta maga között az országot. Magyar uralkodóként a Habsburg-uralkodó - a középkorból származó jogigényére támaszkodva - a maga számára követelte Galícia vidékét is. Ez az igénye részben teljesült is: Galícia nyugati vidéke a Habsburg-birodalomhoz került, míg keleti területeit Oroszországhoz csatolták. Az osztrákok az újonnan megszerzett területekhez csatolták Krakkó városát, és Lengyelország további déli területeit, így hozták létre Galícia néven a Habsburg-birodalom legkeletibb tartományát, ahol aztán sok magyar katona is szolgált.
Vágják az erdei utat,
Viszik a magyar fiúkat.
Kit lefelé, kit felfelé,
Egyet sem hazája felé.
Galícia közepébe'
Két kaszárnya van egyvégbe'
Oda viszik szegényeket,
Szegény magyar legényeket.
Magyarlapádi népdal, részlet
Magyarlapádi népdal, részlet
A terület etnikailag igencsak sokszínű volt: a lengyeleken, ukránokon és a nagy számú ortodox zsidó lakosságon kívül szlovákok, magyarok és németek is éltek a tartományban. A tartomány a Habsburg-birodalom legelmaradottabb vidéke volt, amin először központosított bécsi irányítással próbáltak változtatni, később Galícia az osztrák császárságon belül kapott némi autonómiát. A szegénység elől sokan kivándoroltak: voltak, akik a Monarchia gazdagabb vidékein, mások a tengerentúlon kerestek új hazát.
Az első világháború idején az Osztrák-Magyar Monarchiának ez a vidéke ismerte meg először a háborús pusztítást, ráadásul a háború vége sem hozott megnyugvást. A háború után Galícia nyugati része a létrejövő lengyel államhoz került, majd az ukrán-lengyel ellenségeskedések eredményeként az egész egykori Galícia az újra létrehozott, győztes Lengyelország része lett. Ez természetesen erős etnikai feszültséget eredményezett, hiszen így jelentős ukrán kisebbség került a lengyel államba, ahol összességében kevéssé törődtek a kisebbségek jogaival.
1939-ben, amikor a Molotov-Ribbentrop paktum értelmében Németország és a Szovjetunió megosztozott Lengyelországon, Galíciát is kettéosztották. Az 1941-ig tartó szovjet uralom évei alatt legalább 200 ezer galíciait deportáltak Szibériába. A Szovjetunió 1941. évi német megtámadását követően a korábbi szovjet területek is a németekhez kerültek. A második világháború lezárását követően Galíciát ismét kettéosztották: keleti része a Szovjetunióhoz, azon belül is Ukrajnához került, míg a nyugati rész ismét Lengyelország része lett. A térség számára a háború és az azt követő évek sok szenvedéssel jártak: 500 ezer zsidó lakója a holocaust áldozata lett. A háborút követően pedig az ukránokat Lengyelországból Ukrajnába, a lengyeleket pedig Ukrajnából Lengyelországba telepítették; az erőszakkal véghezvitt lakosságcsere is közel félmillió embert érintett.
Ez meg az utóiratom vagy gondolatom,nem én irtam le ,de ugyan ezt gondolom!!!!!!!!!!!!!
A szerbek így veszítették el Koszovót, ahol a szerb állam megszületett. Mi is bajba vagyunk, mert évente kb. 100e gyerek születik, és annak 60%-a olyan családokba nő fel, ahol nincs szellemi növekedés, sem iskolázottság. Innen már csak matek az egész. Ugye nem kell leírnom kik is ezek a népek?
Nekünk magyaroknak mindig is az volt a bajunk, hogy nem tudtuk belakni az országunkat, és ezért befogadtunk mindenkit szinte azonos jogokkal, és nem követelte senki tőlük, hogy magyarrá kell válnia.
Aki nem hiszi járjon utána András király adománylevelének, amit az Erdélyi szászoknak adott pár száz évvel ezelőtt.
A nagy demokraták a XXI. századba tanulhatnának belőle, akkor nem lenne Ukrán krízis.
Ha itt is mint Trianonba a nyugat akar majd rendet tenni, lesz háború.
Szegény ukránok meg várhatják a segítséget tőlük, mint mi 1956-ba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése