Anyját Sánta Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mert azt lólopásért felakasztották, más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték. Mindez nagy hatással volt életének további alakulására. Írástudatlan volt. Első bűntettét Kiskunhalas határában követte el. A halasi külterületen, Balotapusztán, Darabos István gazdától két meddő tehén ellopása miatt 23 éves korában, 1836-ban indult ellene eljárás. Ekkor került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett, és hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. Hatvan kitudódott bűnesete ismert. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része.
Rózsa Sándor ahogyan emlegették a betyárkirály, a leglegendásabb az összes magyar betyár közül, nincs olyan ember, aki ne ismerné nevét, hírét, aki ne ismerne róla történeteket.
Annyira legendássá vált alakja, hogy már életében csodálat és tisztelet vette körül, rengeteg ballada és szájhagyomány fűződik a nevéhez már egészen születése napjától fogva. Gémes Eszter egy balástyai parasztasszony azt írta róla, hogy " Viharban született és olyan erős volt, hogy kirúgta magát az ócska pólyából. Tíz évesen bármilyen erős emberrel ölre ment és földhöz vágott ". Ezek a történetek talán onnan is fakadnak, hogy a szegedi születésű fiúcskának bizony már az apja sem volt makulátlan, lótolvajként tengette életét amíg fel nem akasztották, ekkor a kis Rózsa Sándor még nem volt tizenkét éves sem. Mondogatták is gyakran neki " Zsiványnak zsivány a fia is", pedig próbált ő tisztes szakmát, hamár írni és olvasni iskola híján nem tudott, elment ő bojtárnak, ám a végén tehén lopáson kapták két társával együtt így húsz évesen már a börtönben raboskodott. Becsületét és hírét már ekkor megalapozta azzal, hogy végig nem tudták kiszedni belőle a társai nevét.
A börtönt nem bírta túl sokáig, pár hónap múlva sikerült megszöknie, nyakába vette a pusztát és Szeged környéki tanyákon lapult, ebben a bujkálásban sok segítséget adott neki a Veszelka-betyár család is.
Kilenc évnyi bujkálás után kérvényt adott be, hogy engedjék el a hátralévő éveit, mert szeretne becsületes ember lenni. Sors iróniája, hogy kérelme ugyanahhoz az emberhez futott be, aki annak idején elítélte, Aigner Ferdinánd pedig nem hitt Rózsának, hosszas levélben ecsetelte
V. Ferdinándnak, hogy Rózsa Sándor a környék legveszedelmesebb bűnözője. A kegyelmi kérvényt elutasították, sőt egész Csongrád vármegye parancsot kapott, hogy kerítsék elő Rózsa Sándort.
Rózsát azonban nem tudták előkeríteni a környéken pedig tovább folytak a rablások, bandájában szigorú rendet és fegyelmet tartott és a szegény emberek sem mertek a szemébe nézni, ha valakivel mégis találkozott az volt a szava járása:
"Jól megtörölje kend a száját, se látott, se hallott, érti kend? "
Az 1848-ban Rózsa felajánlotta szolgálatait Kossuthnak, cserébe nem kért mást csak amnesztiát. Kossuth megvitatta a helyzetet Hódmezővásárhelyen a megyei nemesekkel és városi hivatalnokokkal, majd 1848. október 3.-án aláírta a kegyelmi kérvényt. Az okirat átadását még a hivatalos megjelentetés előtt Jókai Mórra bízta, aki erről így vélekedett :
"Rózsa Sándor amnesztiáját kézbesítettem. eljárásom kissé divergált a vett utasítástól, de a körülmények úgy hiszem igazolandják. A kérdéses hadnagy jelen nem létében a bocsánat hirdető levelet, Lukácsy Károly első őrmesternek adtam át, mint ki ez ügyben legtöbbet maga fáradozott, azon utasítással: hogy rögtön keresse fel Rózsa Sándort, s a kérdéses feltételeket tudtára adva rögtön indítsa meg- már 280-ra szaporodott csapatjával-rendeltetése helyére. "
Rózsa Sándor szabadcsapatának hadba vonulását az Alföldi Hírlap, az Életképek és Kossuth Hírlapja is tudósította. Putnoki József tollából pedig a Ponyvafüzetben hazafias, nemzetvédő hősként írja le a betyár fejedelmet:
"Mert magyarok a szüleim
Magyarok két testvéreim
Magyarország az én hazám
Magyar leány az én Rózsám
Ne nézzétek vétkeimet
Tekintsétek bús fejemet
Én becsülettel akarom
Bevégezni világom
Elmegyek, s rácot gyilkolok
Hatért hatvan fejet hozok
A harcban is vezér leszek
Csak aztán kegyelmet nyerjek! "
1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány mentelmével csatlakozott a szabadságharchoz szabadcsapatával. Szokatlan kinézetükkel (csupa erős, izmos, daliás legény; pörgekalapban, lobogó kék ingben és gatyában, fekete posztódolmányban, fehér szűrben, bőrcsizmában; karikás ostorral, fokossal, pisztolyokkal felszerelve; szilaj paripákon vágtatva) és fantasztikus, portyázó harcmodorukkal hatalmas sikereket arattak mindenütt, még a harcedzett Damjanich János tábornok elismerését is kivívták.
1848. november 17-én Asbóth Lajos Ezeres falu lefegyverzésére kivezényelte Rózsa Sándor szabadcsapatát, akik kirabolták a falut és 36 lakosát megölték. Nem vitás, hogy Sándor bandája nem volt alkalmas a huzamosabb katonáskodásra, mert senki sem parancsolhatott nekik, s mindig a saját belátásuk szerint cselekedtek.
Emiatt Vukovics Sebő délvidéki kormánybiztos nemsokára feloszlatta a szabadcsapatot.
Rózsa Sándor Szeged környékén csikósnak állt és megnősült, feleségül vette kedvesét Bodó Katalint, akitől két gyermeke született.
Boldogsága azonban nem tartott sokáig. A szabadságharc elfojtása után (Kossuthék immár nem garantálhatták büntethetetlenségüket) a labancok, '49-ben Haynau rémuralma idején rátörtek a házára, mert el akarták fogni, és bár sikerült elmenekülnie, megint bujdosni kényszerült.
Hiába volt a hajsza a németeknek nem sikerült kézre kerítenie, már olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy nem egyszerű betyár immár, hanem a forradalmi szervezkedés vezetője, ezért Albrecht főherceg szokatlanul magas 10 000 pengős vérdíjat szabott ki Rózsa fejére.
Végül mégsem a vérdíjjal sikerült elkapni a betyárfejedelmet,
1857-ben komája, bizonyos Katona Pál szegedi tanyás gazda kiadta a pandúroknak. (Sándor ezt megneszelte, s az árulót dulakodás közben halálosan megsebezték; azonban a zajra előjövő felesége egy baltával hátulról fejbe kólintotta a vezért, aki elájult, s az asszony átadta a pandúroknak.)
1859 februárjáig a tárgyalás megkezdéséig a budai katonai várbörtönben őrizték.
Az akkori politikai helyzetre való tekintettel csak két rátörő zsandár megölésével vádolták meg, amiket fel is vállalt Rózsa mondván:
"Röttenetös jussom vólt, hogy elbánjak a bitangokkal! Rózsa Sándornak adták ki magukat a népek előtt, pedig arra sem voltak méltók, hogy kapcának viseljem űket." (Móra: A Sándor körül)
Rózsa Sándor védőügyvédje lelkesen védte a betyárt magyar nyelven annak ellenére, hogy az államügyész német nyelven adta elő a vádat, amiből a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben senki nem értett egy szót sem, sem a vádlott sem a tanúk, csak a bírák. Az ítélet halál lett, ami ellen fellebbeztek.
A szabadságharcban való részvétele óta nagy népszerűségnek örvendő betyárt nem merték kivégeztetni, az ítélet életfogytig tartó börtön lett.
A büntetést Kufstein várában kezdte letölteni, szigorú őrizet alatt. Itt 1865-ig raboskodott, majd Theresienstadtban, később Péterváradon őrizték. Rózsa Sándor annyira karizmatikus személyiség volt, hogy kufsteini rabsága alatt vasárnaponként pénzért lehetett megnézni a piactéren. Kufsteinben ő volt az egyetlen köztörvényes fogvatartott.
1868-ban amnesztiával szabadult. (Mária Valéria hercegnő születésének köszönhetően)
A kufsteini várban Rózsa Sándor a theresienstadti börtönben
Szabadulása után 55 évesen megpróbált becsületesen élni, de az előítéletek ezt szinte lehetetlenné tették. Így hát megint összeszedte cimboráit. Postakocsikat, vonatokat raboltak ki.
Nevezetes a Kistelek melletti rablása, melynek során a síneket felszedve siklatták ki a vonatot. Ám pechjükre a kocsikban katonák utaztak, akik hét társát lelőtték, s Rózsa térdét is komolyan eltalálták, így megint elfogták. Rablógyilkosságért először halálra ítélték, majd ezt 20 évig tartó börtönre változtatták – ám ő hamarosan újfent megszökött.
Végül 1869. január 12-én Ráday Gedeon ravasz csellel (kihasználva, hogy mindig pandúr szeretett volna lenni) becsalta a szegedi várba, ahol csapdába esett.
Borzalmasan megkínozták, igyekeztek minden vélt és valós bűnt ráolvasni, s az 1872. decemberi per során életfogytig tartó rabságra ítélték.
1873. május 5-én Szamosújvárra került, ahol az 1267. törzskönyvi számon tartották fogva.
A börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Befelé fordult, mogorvává vált, s nem barátkozott senkivel, csak a galambokat etette a börtönudvaron.
Egészsége azonban nagyon megromlott, és 1878. november 22-én gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban.
Sírja ott domborodik az újvári fegyencház komor temetőjében, a többiek jeltelen, sivár sírhantjai között.
(Furcsa, hogy Rózsa Sándor végső nyugalmát megzavarva, a holttestéről levágták a koponyáját, hogy az osztrák orvosok „agresszióra utaló szervi elváltozások” után kutakodhassanak a fejében.).
Egyszerű sírkövét azóta felújították, virág is mindig nyílik rajta.
Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is. A korabeli források szerint csakis a gazdagoktól vett el, másokkal bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással.
A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt - és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”.
Ha hihetünk a szájhagyománynak, Rózsa Sándoron nem fogott a golyó sem, mert burokban jött világra. Rózsa idejében az ún. „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”.
Alakját idealizálták védencei, mi több: emberfeletti képességek birtokosaként tartották számon. Egyes történetek szerint mérhetetlen varázsereje volt, amellyel boszorkányok ajándékozták meg. Ez a fajta bálványisztikus tisztelet nem ritka más népek betyármitológiájában sem: elég csak az angol folklór népszerű haramiájára, Robin Hoodra gondolnunk.
******************
Angyal Bandi
Polgári neve Szentmártonyi Ónody András 1760-ban született, nemesi családban. Apja Ónody András, anyja Olchváry Krisztina. Családja Borsod vármegye egyik legkiterjedtebb birtokával rendelkezett. Gondos nevelésben részesült.
Gyermekkorát Sajószentpéteren (Borsod m.)töltötte, majd Restén és Nyíriben (Abaúj m.) a család birtokain lakott. Legkedvesebb tartózkodási helye a Dusnok pusztai major. Kétszer nősült. Első felesége Nyíriből való, elszegényedett nemesi Angyal család leszármazottja. Valószínűleg ragadványnévként innen kapta az Angyal nevet.
Első törvénysértéseit a 80-as években követte el. A Hortobágyon gyakran megfordult gyanús alakok: kupecek, orgazdák között. Hajdúböszörményben hat hétig tartják fogva, mire igazolja, hogy a város méneséből saját lovait szakította ki.
Első ízben 1787-ben fogja el a vármegye, négy ló ellopásáért.
Mire egy év múlva kihírdetik az ítéletet, elég sok bűncseleknényért kell felelnie. Tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolják, de csak hármat találtak ebből bizonyítottnak. Mindemellett súlyos büntetést róttak ki rá. Nyolc évi börtönt, közmunkával súlyosbítva.
Kegyelmi kérelmére az udvari kancellária a büntetést két évre mérsékelte, s édesanyja kérelmére további hét hónapot engedtek el. Ebben nagy része volt nemesi származásának. Ez később is hasznára volt.
A család kiterjedt rokoni kapcsolatai révén időnként sikerült eltusolni ügyeit. Azokból pedig volt bőven. Továbbra is tartotta a kapcsolatot korábbi cimboráival, orgazdaságba, lopásba keveredett. Négy vármegyében, Borsodban, Abaújban, Gömörben és Hajdúban ismerték viselt dolgait.
1799-ben a Borsod vármegyei ítélőszék újra elítélte két évre. Ónody ismét fellebbezett, de a Kancellária négy évre súlyosbította az ítéletet.
Mivel Ónody nem vonult be önszántából a szegedi börtönbe, országos körözést adtak ki ellene. Ekkor már Angyal Bandinak nevezte magát.
A néphagyomány és a szegedi vármegye elfogatóparancsa szerint jó kiállású ember volt, hivalkodóan cifra pásztorgúnyában járt, torzonborz bajúszát pederve viselte.
Az elfogatóparancs említi, hogy több nyelven beszélt. Magyarul, deákul (latin), németül, tótul.Angyal Bandi haláláról sokféle mendemonda terjedt el. Az egyik szerint börtönben halt meg 1804-ben, a másik szerint felakasztották, illetve kisfia halála után felhagyott a betyárkodással és békés öregségben halt meg.
Az igazság az, hogy az 1805-ben kiadott körözés ellenére Angyal Bandi nem került börtönbe, 1806-ban kelevényben meghalt.
Az alakját övező legenda még életében kialakult, később több szabadlegény vette fel nevét, a lovas betyár mintájává vált. Alakja, viselt dolgai, kalandjai megjelennek a népdalokban, balladákban. Nemesi származása miatt az úri betyár alakja nagyon foglalkoztatta a közvéleményt. Még népszínmű is készült róla Balogh István tollából, Angyal Bandi címmel.
Az Alföldre meendő Angyal Bandi nótája:
Lám megmondtam Angyal Bandi ne menj az Alföldre,
Csikósoknak, gulyásoknak közibe,közibe Mert megtanulsz lovat lopni izibe, izibe,
Majd úgy kerülsz a vármegye kezébe, kezébe.
Mikor megyen Angyal Bandi tanyára, tanyára,
Ama gyönge borjúhús vacsorára, 'csorára,
Hortobágyi csaplárosnak két lánya, két lánya
Híjja Bandit éjszakára az ágyra, az ágyra.
Ama kis jány távulról csak úgy nézi, úgy nézi,
Érte magát majd hogy el nem péseli, péseli.
Mikor kezdé Angyal Bandi a lovát nyergelni,
Cifra csikós kantárjával fékelni, fékelni.
Rajta üte Gönc városa megfogni, megfogni,
A két kezét kötéllel is megkötni, megkötni.
Akkor kezdte Angyal Bandi bámulni, bámulni,
A színében egészen elváltozni, változni.
Megkötözték Angyal Bandit kötéllel, kötéllel,
Úgy kisérték fel Kassára fegyverrel, fegyverrel.
Egy icce víz, egy font kenyér Angyal Bandi számára, számára,
Harminchárom fontos vasat kezére, lábára.
* * * * *
Bogár Imre
Bogár Imre az ország talán leghíresebb lovas betyárja volt, minden vidéken ismerték a nevét.
1842-ben született Bócsán, Nagykőrös közelében.
Mikor felcseperedett, gulyásbojtárként szolgált. 1860-ban történt, hogy a gulyából hiányzó ökrök miatt gyanúba került, vallatásba fogták, s 1861-ig börtönben ült.
A néphit szerint ebben a dologban teljesen ártatlan volt, de nagyon bántotta az igazságtalan bánásmód. Innentől azonban nem szegődött el sehova. Felcsapott szegénylegénynek, bandájával rablásokat, fosztogatásokat követett el.
Bandája tagjai voltak ,apja Bogár Szabó Imre, Jakab az öccse,továbbá unokatestvére Bogár Mihály, Zsákai Ferkó.
Betyárkodása egy évig tartott. Ez alatt nagy hírnévre tett szert.
Együtt szerezték a nyájat, amelyet távoli vidéken értékesítettek. A marhát csellel hajtották el társaiktól, amíg valami ürüggyel a pásztorokat az állatok mellől elcsalták. Az elhagyott alföldi itatókhoz, kutakhoz kapcsolódó mondák szerint azért vált ihatatlanná a víz, mert valakinek a testét beledobta.
A közvélemény nyomására országszerte elrendelt szegénylegények elleni hajtóvadászat során került kézre, 1862. július 11-én.
Bogár Imrét egy tanyán kapták el, ahol az eresz alatt aludt, s a pusztázó pandúrok álmában megkötözték. Pest, Pilis és Solt vármegye, - élve Magyarország királyi helytartója, gróf Pálffy Móric által adományozott rögtönbíráskodási joggal, - Bogár Imrét 1862. július 17-én reggel 10 órakor a pesti vármegyeháza rögtönítélő bírósága elé állították.
Bár Bogár Imre sokkal kevesebbet vallott be, mint amennyit a szemtanúk, a vádlottak rábizonyítottak, de ez is elég volt ahhoz, hogy az április 26-án a
20. életévét betöltött betyárt akasztófára ítéljék.
A megyeházán ekkor már nem akasztottak, s a városi tanács kijelölte az új,
15 öl széles, ugyanilyen hosszú, az országúthoz közeli, erre alkalmatos helyet az Üllői út és a gyáli puszta közötti dombon.
A Pesti Napló 1862. július 22-én megírta, hogy a megyeházától emberek
ezrei kísérték a rablót a Gránátos utcától a Barátok terén és a
Kecskeméti utcán át az Üllői úton kifelé, a kivégző helyre.
Az akkor húszéves, ,,igen szép külsejű és arcú" betyár kivégzése nagy esemény volt Pesten. ,,Ezernyi ezer nép lepte el az utcákat", amikor ,,Virágkoszorúval a kezében a vesztőhelyre szállittatott"
Bogár Imre pesti kivégzését így beszélte el Móra Ferenc:
„...az Üllői úton vitték a törvényfára, a régi lóversenytér mögötti dombra. Meg se vasalták, bokrétát tartott a kezében, és szólt neki nagyharang, kisharang... A kocsisor első fogatán ült a szép halovány Bogár-fiú... Az ablakok ezréből kíváncsi népség fejei kandikálnak a menetre, s zokogó hölgyek könnyeivel vegyesen hullanak alá koszorúk, csokrok, virágok a legszebb betyár elé.”
Már közvetlen halála után a róla szóló olcsó és népszerű kiadványok száma hatalmasra nőttek.
1881.-ben kiadott ponyvában szereplő ballada:
"Zavaros a Tisza
Nem akar higgadni
Az a híres Bogár Imre
Által akar menni
Által akar menni
Ökröt akar lopni
Kecskeméti zöld vásárra Pénzt akar csinálni
Pénzt akar csinálni
Bölcsőt akar venni
Azt a híres Duli Marcsát
El akarja venni
Korcsmárosné, hallja!
Van-e veres bora?
Van énnékem veresborom
Vendégek számára
Korcsmárosné, hallja!
Van-e vetett ágya?
Vetett ágyam, barna lányom
Vendégek számára
Korcsmárosné, hallja!
Van-e vacsorája?
Van vacsorám paprikáshús
Nem betyár számára
Nem vagyunk betyárok
Csak rabló zsiványok
Az urakat megállítjuk
Zsidót megraboljuk
Láncot a zsiványnak
Kezére, lábára
Duli Marcsi a babája
De hiába várja!
Nézz ki Marcsa, nézz ki
Ablakod firhangján
Most kísérik Bogár Imrét
Aranyszín paripán!
ezüst a zablája
Arany a kantárja
Az a híres Bogár Imre
Annak a gazája
Harangoznak délre
Féltizenkettőre
Most kísérik Bogár Imrét
A vesztő helyére
Kiapadt a Tisza
Csak a sara marad
Meghalt szegény Bogár Imre
Csak a híre maradt "
******
Milfajt Ferkó
Milfajt Ferkó (Bucher
Ferenc litográfiája,
Milfajt Ferkó (Dabrony, 1807. április 2. – 1836. december 24.) bakonyi betyár, Sobri Jóska alvezére.
Milfajt József és Torsa Teréz gyermekeként született vallásalapítványi majorhoz tartozó juhászházban. Pályáját urasági inasként kezdte, később szökött katona, majd juhász volt.
24 éves korában volt az első „összeütközése” a törvénnyel. A csornai úriszék két év börtönre és félévenkénti 25 botütésre ítélte. Sobri Jóska bandájába állt, ahol írástudásával ki is tűnt társai közül. Egy ideig Sobri alvezére volt, de 1836 októberében elhagyta és új bandát hozott létre Mógor Jancsival, Zsidó Józsival, Holics Gyurival, Király Jancsival, Lakat Miskával, Papp Andorral, Kiss Jancsival.
A szolgagyőrpusztai Hunkár kastélyt 1836. december 8-án rabolták ki. Tettük óriási felzúdulást okozott országszerte. A Hunkár család nagy tiszteletnek örvendett, Hunkár Antal, a nemesi felkelő sereg századosaként, részt vett a Napóleon elleni győri csatában.
Ezután a vérteskethelyi erdőben osztoztak meg a zsákmányon, majd Papp Andor javaslatára a majki csárdába mentek. Papp azért haragudott a derék csárdásra, mert korábban feladta a pandúroknak. Ki is rabolták a fogadót, majd mulatozni kezdtek. Itt aztán csúnya malőr történt. Kiss Jancsi, Milfajt Ferkó nemrég szerzett új puskájával úgy kupán vágta az egyik vendéget, hogy
a puska tusa letört. Lett nagy veszekedés, Kiss Jancsi a töltött fegyvert földhöz vágta mérgében. A puska elsült és Milfajt lábát térd felett keresztül lőtte. A sebesült betyárt előbb a kethelyi erdőbe vitték, majd a kethelyi törvénybírónál helyezték el, aki a betyárok szemében „jó ember” volt.
Milfajt még sem érezte magát biztonságban, de hiába üzent a sógorának, Nagy Ádámnak, az nem tudott segíteni. Milfajt átadott neki kétszáz forintot és 11 aranyat: „Ha meghalnék, gyermekeimnek méltasson valamit.”
December 13-án aztán a pandúrok elfogták. Előbb Kisbérre vitték, majd Bakonyszombathelyen átadták a Veszprém megyei hatóságoknak.
A megyei statáriális bíróság 1836. december 24-én Milfajt Ferkót kötél általi halálra ítélte, és még aznap fel is akasztották.
Savanyú Jóska
Vas vármegyében Izsákfán született 1841 szeptember 12-én katolikus családba.
Édesapja Savanyú József juhászszámadó volt Orosziban, édesanyja Kovárczi Erzsébet. Két édes fiútestvére volt István és János, valamint egy Mária nevű féltestvére is volt édesapja második házasságából. Öccse Savanyú István is betyárnak állt, de őt a pandúrok 1879. június 29-én lelőtték.
Savanyú Jóska birkát lopott és emiatt lett törvényenkívüli. Betyárnak állt és bekalandozta Vas, Veszprém, Zala és Győr vármegyéket. A róla szóló mondák jelentős része is ebben a régióban keletkezett.
Elsősorban kisnemeseket, módos parasztgazdákat, falusi kereskedőket, tehetősebb iparosokat rabolt ki bandájával. Elkövetésükre jellemző volt a különös kegyetlenség, hiszen áldozataikat gyakran megverték és megkínozták.
Először 1860-ban fogták le, amikor nyolc hónapot töltött a veszprémi fegyházban fegyveres csavargásért. 1872-ben egy sitkei rablás miatt megint letartóztatták, de ekkor a bűnrészességét nem tudták bizonyítani.
Másodszor 1875-ben Sümegen egy hónapot töltött börtönben súlyos testi sértés miatt. 1881-ben Bogyai Kálmán csabrendeki földbirtokos kúriáját próbálta társaival sikertelenül kirabolni, de ekkor már gyilkosságba keveredett, hiszen lelőtték Bogyai Antalt, a ház urának testvérét. Ezután egyre merészebb lett és a nagyvázsonyi uradalmi pénztárt vakmerő módon fényes nappal harmadmagával rabolta ki.
Az 1880-as évekre az ország legkeresettebb betyárjává vált. Sok vidéken feltűnt és Jóska a nyelvekkel is elboldogult, hiszen jól beszélte mind a magyar, mind a tót nyelvet és németül is megtanult élete során. Magyarul és németül írni és olvasni is tudott.
A hatóságok évekig tehetetlenek voltak ellene.
Savanyú és számkivetett cimborái sikeresen bujkáltak a Bakony sűrűjében. Alacsony termete (mindössze 159 centiméter magas volt) sokszor segítette abban, hogy el tudott rejtőzni a Bakony legkisebb sziklahasadékaiban is.
Savanyú Jóska barlangja a Bakonyban
Végül a fejére kitűzött 1000 forintos vérdíj mellett, a bosszúvágy segített kézre kerítésében.
Bandája egyik tagja Magyarósi István billegi bojtár feladta őt, mert Savanyúék 1883-ban nagybátyját a henyei erdőben agyonlőtték. 1884 május 4-én a halápi csárdában, mulatozás közben fogták el. Magyarósi ide hívta a betyárokat áldomásra és a borba erős altatót kevert. Az így elbódított betyárt már könnyen lefogták.
Az 1886-os bírósági tárgyalásán 29 bűntettel vádolták meg, köztük rablással, emberöléssel, súlyos testi sértéssel, hatóság elleni erőszakkal. A gyilkosságot nem tudták rábizonyítani, de még így is életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Ezután több, mint húsz évet a börtönben töltött, 1901-ig Illaván, majd 1906-ig Vácott.
Végül gróf Csáky Károly Emánuel váci püspök kérelmére kegyelmet kapott. Kiszabadulásakor már jóval túl a hatvanon, testvéréhez Tótvázsonyba költözött, szabóműhelyt nyitott, de hamarosan öngyilkos lett. Fagyott, üszkösödő lábát nem engedte levágni.
Fekete selyemkendővel székhez kötözte magát és elsütötte a fejéhez szorított pisztolyt. De előbb búcsúlevelet írt a jegyzőnek: „Meg kell bele halnom. Nincs menekülés, mert egészen el van rontva a lábom, meg nem lehet gyógyítani semmivel.”
Az utolsó betyár önkezével vetett véget életének. Sírján, örök virágok, a temetkezési hely idegenforgalmi látványosság. Betyártörténetek, népdalok, pásztorfaragások őrzik emlékét.
Sírja a Veszprém megyei Tótvázsonyban
Sisa Pista
Sisa Pista, anyakönyvezett nevén Benkó István (Zsunypuszta] vagy Bátka-Dióspuszta, 1846. augusztus 9.] – Bernecebaráti, 1910. november 15.) juhász, nógrádi betyár, majd élete alkonyán vadőr volt.
Benkó István béresgazda és Mikula Erzsébet fiaként született. Az elemi iskolát Nagylócon végezte el, ezt követően pedig Ilinybe került, ahol keresztapjánál juhászkodott. 1861-ben az általa őrzött nyájból 12 birka eltűnt. Noha ő a jószágok ellopását soha nem ismerte be, és azt nem is sikerült rábizonyítani, ez a nógrádsipeki Balázs Sándor pandúr őrmestert nem nagyon zavarta, amikor alaposan megkínozta a fiút. Lábánál fogva a szabadkémény gerendájára akasztotta, és szöges csizmasarokkal rugdosta a fejét és a bordáit. Sisa, aki ragadványnevét arról kapta, hogy vásott, csintalan gyermek volt, bosszút esküdött. Mindenesetre keresztapja a 12 birka eltűnése miatt elcsapta a szolgálatból. A fiú a nógrádmarcali plébános pajtájában rejtőzködött egy ideig, majd a megyében több juhásznál is bojtárkodott.
1871-ben Cserhátszentivánon szolgált Szudy Károly sziráki ügyvéd birtokán juhászként, ahol szintén számos birka eltűnt. 1871 őszén végül birkalopásért 1 év börtönbüntetésre ítélték Balassagyarmaton. A balassagyarmati börtönből 1872. november 24-én szabadult. Mivel a lopásokat tovább folytatta, ezért 1873. április 1-jén elfogták és a sziráki járásbíróság börtönébe zárták. A fogságból 1873. május 1-jén megszökött, mert a részeg őr a börtönajtót nyitva felejtette. Ekkor kezdődött igazi betyárkodása. Társakat keresett, és velük követte el rablásait, lopásait. A rimóci Szabó Hagymás János, az erdőkövesdi Kiss Csóka József, a nagylóci Tőzsér István, a felsőtoldi Dudás István húgyos, és a nagybárkányi Oravecz Dregan János pásztorok voltak társai, akikkel együtt kocsmárosokat, molnárokat, és egyéb vagyonos személyeket raboltak ki és loptak meg.
1873. november 4-én Nógrádsipeken mulatoztak a betyárok Palicza Ferenc számadónál, amikor megjelent Sisa egykori megkínzója, Balázs Sándor volt
pandúr őrmester, akit ekkorra már sorozatos kegyetlenkedései miatt elcsaptak a testülettől. Sisa bosszút állt egykori megkínzóján, ittas állapotában juhászkésével szó szerint lefejezte az egykori pandúrt. A következő levelet írta, és a temetésre szánt 50 forinttal együtt elhelyezte a holttesten:
„Tisztelem a tekintetes csenbiztos Urat én sisa Pista a Sipeki Sándor nyakát én vágtam le, mert azt motat hatvanhatba mikor fogva votam én écsaka a csenbiztos Kiménébe felakasztottak és mikor jajgatam hát azt monta ez e huncut Sándor hogy nej az Istent kérjem… az Istennek mert őja az isten hát most araeset gyüvésem és be mentem egy here boroznyi hát Sándor épen odagyüt hát biz én parancsoltam neki elkisértem haza fele pórázon és az után nyakon csaptam hát most se gyenubó sepedig se hogyan se szenvegyen érte senki mert megszenveten én még hatvanhatban 12 órakor écaka a hasára pedig egy ötvenest tetem á temetésére hát legyen szíves tekintetes csendbiztos úr megtunynyi hogy oda ták-e akik rájakatak egy 1873 ba it vol Benkó Istvány Sisa.- ne csudájják hogy ilyen írást kütem, mert boncom volt az asztal Tekintetes csendbiztos urnak szolbujákba.”
Az emberölést követően három vármegye (Nógrád vármegye, Gömör-Kishont vármegye, Heves vármegye) pandúrjai vették üldözőbe, fejére vérdíjat tűztek ki, mert rablásai és az orgazdahálózat mind a három megyét érintették. Végül mégsem a pandúrok fogták el. 1873. december 26-án Kiss Csóka Józseffel előbb a tarnaszentmáriai kocsmárost rabolták ki, majd a rablott pénzből az egerbaktai csárdában mulatoztak, ahol az éppen ott tartózkodó uradalmi intézők felismerték és elfogták őket. Kiss Csóka Józsefnek sikerült megszöknie, de Sisát erősen megkötözték és másnap az egri börtönbe szállították. 1874. március 29-én átszállították a balassagyarmati börtönbe. A büntetőper tárgyalása 1875-ben kezdődött el, a sok vádlott és tanú (46 vádlott, 34 tanú, 43 sértett volt) miatt két hónapig tartott. Védője a tehetséges ifjú ügyvéd, Harmos Gábor volt, aki egyébként Mikszáth Kálmánnal együtt szerkesztette akkoriban a Nógrádi Lapok című újságot.
Sisát az 1875. október 28-án kelt ítélettel 20 évi börtönbüntetésre ítélték.
1876. augusztus 4-én ágyszomszédjával, a diósjenői Kukorica Jánossal együtt szökést kíséreltek meg a balassagyarmati börtönből, vésővel és reszelővel kibontották hatodik emeleti cellájuk falát és lepedőkből font kötélen leereszkedtek a földszintre. Az őrség azonban észrevette a kísérletet és meghiúsította a szökést.
1876. november 11-én átszállították a lipótvári királyi fegyintézetbe, ahol a renitenskedő, szökésre hajlamos rabokat magánzárkában tartották. A rabtörzskönyv bejegyzései a következőket írják Sisáról, a 2016-os számú rabról:
"Nagysága: 175 cm, haja: szőke, homloka: magas, szemöldöke: szőke, szeme: kék, orra: rendes, szája: szabályos, fogai: épek, bajusza: szőkés, álla: kerek, különös ismertető jelei: bal térdén egy ér forrás” (forradás), foglalkozása: juhász (fegyveres rabló)." Életkora a feljegyzések szerint 27 év, vallása római katolikus, jól tudott írni és olvasni magyarul, valamit egészségi állapota is jónak bizonyult. A megjegyzés rovatban szerepelt viselkedésének leírása is: "veszélyes, dacos és engedetlen".
A lipótvári börtönben a kádárműhelyben munkálkodott, szorgalmas munkájával pedig elérte, hogy a börtön vezetése dupla kenyéradagot adott számára. A jószívű rab ezt megosztotta egyik társával. Egy Zóka Ferenc nevű fegyenc ezért feljelentette őt a börtönfelügyelőnél. Ennek az lett a következménye, hogy megvonták tőle a kedvezményt. Sisa bosszúállása nem váratott sokáig magára. Legközelebb, amikor a kádárműhelyben dolgoztak, a nála lévő szekercét Zókához vágta. A rabtörzskönyv a következőket rögzítette az ügyről:
„Az intézetben Zóka Ferenc fegyencen ejtett súlyos testi sértés bűntettéért a nyitrai királyi törvényszék által 1877. június 25-én tartott ülésén hozott 2702. számú itélettel a 20 évi börtön büntetés kiállásától számítandó egy évi börtönnel sulytatott.”
1879. február 22-én büntetése hátralévő részének (15 évnek) kitöltése végett a Trencsén vármegyei llaván lévő országos fegyintézetbe kísérték át. Sisa tehát fellélegezhetett, mivel számára véget ért az emberpróbáló és idegőrlő magánelzárás korszaka. Az illavai börtönben a szabóműhelyben foglalkoztatták, jó eredménnyel. A továbbiakban nem volt rá panasz és megadással tűrte a hosszú rabságot. A rabtörzskönyvben a következő olvasható róla:
„Bűntetteinek nagyságát felismervén, azokat megbánni látszik. A kimondott büntetésének hosszú tartama ón súlyként nehezedik lelkére. A jó tanácsot és oktatást meg-adással fogadja. Erkölcsi erejében szilárdítható, s igen ritkán felcsillanó indulatosságának megtörésével megjavulásához lehet reményt kötni.”
1894. december 27-én szabadult az illavai börtönből. Ez azt jelenti, hogy a rá kiszabott 21 évi büntetést az utolsó napig kitöltötte.
1895 és 1900 között Nógrádverőcén Zubovics Fedor huszárkapitány szolgálatába szegődött, aki akkoriban a Migazzi-kastély bérlője volt. A kalandos életű katonatiszt kereste a veszélyt és a különleges embereket is. Sisa afféle lóápoló és háziszolga szerepét töltötte be nála. Triesztbe költözése előtt Zubovics beajánlotta Sisát a Nagyorosziban lakó Berchtold grófhoz. A gróf hatalmas drégelypalánki erdőbirtokán vadőrként alkalmazta őt.
1901. szeptember 16-án az idősödő betyár házasságot kötött az érsekvadkerti Kürtössy Máriával. Felesége akkor 13 éves törvénytelen gyermekét, Nándort 1908-ban a nevére íratta. Ezidő alatt Drégelypalánkról Bernecebarátiba költözött. Új gazdája Szokolyi Alajos, - az 1896-ban megrendezett athéni olimpia helyezettje - lett, akinek ott volt kastélya és birtoka.
Szokolyi gróf feleségül vette Berchtold Sarolta nevű leányát és a nagyoroszi birtokos halála után így került hozzá Sisa. Szokolyi mint vadászbérlő szintén vadőrként alkalmazta őt. Lakást bérelt számára és mindig emberségesen bánt vele.
Sisa a bernecebaráti polgári halotti anyakönyv tanúsága szerint gyomorrákban halt meg, 1910. november 5-én hajnali 5 órakor. A kemencei római katolikus plébánia halotti anyakönyve azonban gyomorfekélyt említ a halál okaként.
Sipéki Miklós a Honti Lapok 1910. november 26-ai számában megjelent nekrológjában a következőket írta Sisáról:
"Mint vadőr többször megfordult Ipolyságon és igen imponáló öreg erdész külsővel bírt. Nagy, tagbaszakadt ember volt és szófukar. A múltról nem szeretett beszélni, restellte az öreg. Szelíd külsejű ember volt."
Egy évvel később ugyancsak Sipéki írta: "a halálos ágyán is mindig jószívű úrnőjéről, Szokolyi Alajosnéról és jó uráról beszélt. Midőn még volt benne élet, a legkedvesebb betyárfokosát selyempapírba göngyölve küldte el gazdájának, ezen üzenettel: "Nagyságos uram! Én szegény vagyok, hálámat úgy akarom leroni a velem tanusított sok jóért – elküldöm a legkedvesebb fokosomat. Fogadja szívesen, a leghübb István."
Szokolyi gróf fényűző módon temettette el, cigányzene hangjai mellett és az utolsó kívánsága szerint eljátszották a koporsójánál kedvenc nótáját:
Szomorú fűz hervadt lombja
Ráhajlik a sírhalmomra
Mesélték, hogy hatalmas tömeg kísérte utolsó útjára. Különösen nagy számban voltak jelen erdész- és vadőrtársai, de a környező települések lakói is.
Sírja a bernecebaráti öreg temetőben van, közel gróf Szokolyi Alajoséhoz.
Sobri Jóska
Sobri Jóska (Erdőd major (Vas megye), 1810. – Lápafő, 1837. február 16.), más változatban Zsubri Jóska, eredeti nevén Pap József, a maga idejében rettegett útonálló volt, aki később legendás dunántúli betyárként vált közismertté.
Sobri Jóska portréja Száva Sándor festményén
Halála után még ötven évvel is arról beszéltek, hogy nem halt meg és „Sobri él”. Sobri Rózsa Sándor után talán a leghíresebb magyar betyár. Körülötte valóságos kultusz alakult ki mesék, dalok és táncok őrzik emlékét. Szombathelyi börtönbüntetésekor a szóbeszéd szerint Sobri valóságos parasztadónisszá vált. Ugyanis ha közmunkára vezették a cselédek és az úrinők fűrkésző tekintete követte minden mozdulatát.Tartalomjegyzék
Apja, Pap István a Sopron vármegyei Sobor faluból került Vas vármegyébe, a mai Bögöte közelében fekvő Erdőd majorba kanásznak, ahol Jóska nevű fia született. Valószínűleg édesapja szülőfaluja után kapta a Sobri ragadványnevet.
A legenda szerint fiatalkori rossz társaság terelte a tévútra. Még szinte gyerekként inkább legénykedésből, mint bűnöző szándékkal részt vett egy bakonyi disznólopásban, majd az eltulajdonított jószág értékesítésében.
A cselekményre azonban hamar fény derült, s Jóskát a törvényszék a kár megtérítésére és a szombathelyi börtönben letöltendő két év büntetésre, továbbá pálcázásra ítélte
A néphagyomány szerint a börtönben megváltozott. Romantikus történeteket szőttek Benkő Lázár nevű porkoláb feleségével létesített szerelmi kapcsolatáról. Egyik rabtársától tanult meg írni, olvasni és öltözködése is megváltozott. Mikor visszatért cifra ruhát viselt és kész kalandor volt. A börtönből való szabadulásáról is többféle mendemonda kering. Az egyik
szerint az említett porkolábné segítségével szökött meg, míg a másik szerint és ez a valószínűbb, hogy rendesen kitöltötte büntetését.
1835-ben társával, Fényes Istók bojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Istókot elfogták és felakasztották, Sobrinak azonban sikerült megszökni az igazságszolgáltatás elől. Ettől kezdve bujdosásra kényszerült és csakhamar a bujdosó szegénylegények vezérévé vált, akikkel a Dunántúl erdős vidékein garázdálkodott. Alvezérét Milfajt Ferkónak hívták. (Milfajt hat iskolát végzett, s több nagyúrnál szolgált inasként, Sobri bizalmasa és tanácsadója volt.) A Bakony és a hozzá közel lévő Vas, Zala, Győr és Veszprém vármegyék voltak működésük területei. Bandájukkal általában gazdag számadó juhászokat, kereskedőket fosztogattak. Sobri 1836-ban követte el talán leghíresebb tettét, amikor Kónyiban a győri káptalan pénztárát rabolta ki és az uradalmi számtartó minden vagyonát elvette. Másik híres esete Hunkár ezredes kirablása volt, ami végzetesnek bizonyult számára, hiszen az áldozat (akinek ezúttal szó szerint egy fillért sem hagytak házában) nagytekintélyű és befolyásos ember volt. Az ezredes nem volt rest magánál a királynál és a nádornál is panaszt tett, így a vármegyék és a kormányzati szervek szigorú és megfelelő intézkedésekre utasíttattak.
A közvélemény eddigre már félte Sobri nevét. Az országban gyakoriak voltak a rablások, melyeket akkor is az ő számlájára írtak, ha nem ő követte el. Veszélyessé vált az utazás. A kancellária a bűnözés megállítása érdekében mozgósította hat vármegye katonaságát és valóságos hajtóvadászatot rendeltek el ellene. Sobri Jóska fejére 100 arany vérdíjat tűztek ki. Az üldözött Sobri csapatát kétfelé osztotta: az egyik Milfajt vezetésével a Vértes felé vonult, míg ő a másikkal a Bakonyon át Tolna felé tartott. Alvezérét érte előbb utol a végzet: Milfajt egy elfajult mulatság során saját magát lőtte meg, a sebesült betyárt elfogták és 1836. december végén a "talpon álló" (rögtönítélő) bíróság felakasztatta.
Sobrit és öt társát 1837. február 17-én kerítették be Somogy és Tolna vármegye határán, Lápafőnél. Itt szabályszerű ütközet alakult ki, a sarokba szorított betyárok bátran védekeztek, még sebesülten sem adták meg magukat. Sobri folyamatosan tüzelt a 30-35 főnyi katonára, akik végül mégis a közelébe férkőztek és egy tiszt lándzsával rontott rá. A betyár célba vette, de amikor rádöbbent, hogy körül van véve, a fegyvert maga ellen fordította és szíven lőtte magát. A még életben lévő társai közül néhánynak az ezt követő zűrzavarban sikerült kereket oldaniuk.
Vidróczki Marci
1837. november 12-én született Mónosbélen. Apja
Vidrótzky András juhász volt. Azt, hogy miért választotta
a szegénylegények hányatott életét, a néphagyomány
sokféleképpen magyarázza. Egyes történetek szerint
katonaszökevény volt, mások szerint bojtár korában
kegyetlenül megverte a számadója, s ezért állt
betyárnak, de romantikus szerelmi történetről, árva sorsról, törvénytelen
származásról is szólnak mondák. Legvalószínűbbnek az első két verziót tartják
a kutatók.
A mondák szerint szép, derék ember volt, lobogós ujjú inget, bő gatyát viselt,
pisztolyokkal, puskákkal bőven felszerelkezve járt. A hiedelem szerint nem
fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a
segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta.
Sok történet szól vakmerőségéről, féktelen természetéről, mulatozásairól.
Mindezek miatt félelemmel vegyes tisztelet övezte nevét az emberek között.
Talán senkiről nem született annyi monda, népdal, ballada, mint róla.
Egyetlen betyárról sem írtak annyi mulatós, csárdabeli esetet, mint
Vidróczkiról, valószínű vidám ember volt, aki szerette a bort és a nőket, így
méltán népszerű lehetett, humora a legijesztőbb pillanatokban sem hagyta el
őt, sőt megviccelte az őt üldöző pandúrokat, akár úgy hogy kocsmárosként
bort szolgált fel nekik. Máskor azt mesélték az öregek, hogy Vidróczki volt egy
legény násznagya, a templomban azonban a pap felismerte, de Vidróczki
megfenyegette, hogy ha beárulja megbánja.
A pap persze mégis üzent a pandúroknak akik jöttek is a lakodalomba. De
Vidróczkinak voltak őrei akik hírül vitték a veszély, és szóltak, hogy menjen,
mire Vidróczki, aki igen szeretett mulatni azt mondta- Ű ugyan nem megy!
Már az anyja is rimánkodott neki, erre Vidróczki levettette anyja ruháit maga
húzta fel, a pandurok pedig nem ismerték fel, így amikor távoztak Vidróczki
mulathatott tovább.
Betyár élete alatt nemcsak a
pásztorok és csárda tulajdonosok
segítették bujkálásban, hanem
volt egy titkos barlangja, amit ma
is sokan látogatnak, ez a híres
bükki Vidróczki barlang.
A Vidróczki barlang
Vidrócki Marci nótája:
Hallottátok-e Vidróckinak hírét?
Mikor őt a pandúrok keresték?
Nagy hirtelen kiugrott az oldalba,
- Ide gyere, kutya pandúr, halálra!
Fegyverneki fenyves erdő a tanyám,
Oda gyere, kis angyalom, énhozzám!
Meglátod az aranyvesszős tanyámat,
Sugár magas, vékony jegenyefámat!
Kis angyalom, majd ha eljössz estvére,
Piros almát kössél kis keszkenődbe!
Add oda a csendbiztosnak magának,
Már engemet a pandúrok sem bántanak.
Ha kérdi a csendbiztos, hogy ki küldi,
Mondjad neki: az a híres Vidrócki.
Ha kérdi a csendbiztos, hogy ki küldi,
Az a híres-nevezetes Vidrócki.
Amott látszik három kis tűz magában,
Gyerünk pajtás, ha nem járnánk hiába!
Jerünk pajtás, járjuk körül a gulyát,
Szakajjunk el belőle egy néhány párt.
Amott legel egy pej csikó magába,
Száz béklyóba van a lába bezárva.
Eredj pajtás, fordítsd meg azt a csikót,
Hadd vágjam le a lábáról a béklyót!
Ha levesszük a rézbéklyót a lábáról,
Majd segítek én a többi bajáról.
Majd elvigyük napnyugatról keletre
Még reggelre siller bort iszunk érte.
A betyár haláláról szintén többféle verzió látott napvilágot. Egyes történetek szerint szeretője árulta el. többek szerint azonban egyik társa ölte meg. A korabeli sajtó közleménye is ezt igazolja. Ezek szerint Pintér Pista, egyik bandatársa végzett vele 1873. II. 8-án Mátraverebély határában.
Eger, Rókusi temető
(Jelképes síremlék)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése